DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 30. csütörtök
F1

Brown: A vereség szégyene hajtotta a McLarent

A győzelem öröme mellett a vereség szégyene is motiválta a McLarent a tavalyi év végén a konstruktőri bajnoki címért folytatott csata során – vallotta be az istálló vezére.

26 év után először szerzett a 2024-es szezon végén Formula-1-es konstruktőri bajnoki címet a McLaren. A Lando Norris és Oscar Piastri alkotta pilótapáros mellett Andrea Stella csapatfőnöknek és Zak Brown vezérigazgatónak is nagy szerepe volt abban, hogy a wokingiak visszatértek a csúcsra. A brit istálló az elmúlt években több, néha rövidebb, néha hosszabb gyenge időszakon is keresztülment, viszont a 2024-es Miami Nagydíjra hozott fejlesztések után fokozatosan tornázta fel magát a papaya gárda a mezőny élére.

„Mi voltunk a leglassabb csapat. Ez a fajta fordulat elképesztő volt. Sokkal élvezetesebb volt az üldözőknek lenni, mint az üldözöttnek a szezon második felében. Nagyon szégyelltük volna, ha végigmegyünk ezen az egészen, vezetjük a bajnokságot, majd az utolsó futamon elveszítjük” – nyilatkozta Zak Brown a CNBC-nek.

„Pont annyira motivál a vereség szégyene, mint a győzelem öröme, úgyhogy nagyon stresszes volt.”



A konstruktőri bajnoki cím sorsa a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon dőlt el, amikor is a McLaren Lando Norris futamgyőzelmének köszönhetően biztosította be a diadalt a rivális Ferrarival szemben. Brown az utolsó futam nyomásáról és a Ferrarival való jó kapcsolatukról is beszélt – ami például abban is megnyilvánult, hogy Norris első futamgyőzelmét a maranellóiak csapatfőnöke, Frederic Vasseur is a britekkel együtt ünnepelte a verseny után.

„Nem akartam volna az egyik szerelő lenni, aki a bokszkiállást csinálta. Az a nyomás, ami alatt ők álltak, 16-18 ember egy bokszkiállásban… És csak annyira vagyunk gyorsak, mint a leglassabb ember abban a szituációban. Remek történet volt, hogy mind odatették magukat, és a futam leggyorsabb bokszkiállását produkálták.”

„Ha egy csapat van, akivel a végsőkig küzdeni akarsz, az a Ferrari, az egyik legikonikusabb csapat a Formula-1-ben. Hosszú időre nyúlik vissza a Ferrari és a McLaren története. Szeretek a Ferrarival versenyezni, kedvelem Charles Leclerc-t és Fredet, aki a csapatot vezeti.”

„Ez a szép oldala a sportnak. Nem mondanám, hogy minden riválisunkkal így viselkedünk. Különféle kapcsolataink vannak a bokszutcában. Nagyszerű volt, hogy ilyen sportszerűen tudtunk versenyezni, és remélhetőleg idén is így tudjuk majd ezt csinálni” – mondta a McLaren vezére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: