A 2024-es szezont konstruktőri ötödikként záró Aston Martin nagy reményekkel tekint a jövőre – különösképpen 2026-ra, amikor új szabályok érkeznek az F1-be, és a Honda kizárólagos partnerei lesznek, valamint az lesz az első olyan autójuk, amire már valós hatása lehet Adrian Newey-nak.
A csapat kétszeres világbajnok versenyzője az Aston megújult silverstone-i központjáról beszélt, mely a spanyol véleménye szerint nagyszerűre sikeredett.
„Versenyek között gyakran vagyunk a csapat főhadiszállásán, ahol szimulátoron készülünk a következő versenyre. Továbbra is minden alkalommal meglepetés ér bennünket, amikor Silverstone-ba megyünk, ahol egy teljesen új létesítmény vár ránk. Ez mindig nagyon meglep minket” – mondta Alonso a BBC-nek.
„Az első naptól kezdve minden zökkenőmentesen működött, valószínűleg nekünk vannak a legjobb létesítményeink jelenleg a sportban. Nagyszerű jövő vár a csapatra.”
„Mindenki számára nagyon vonzó az Aston Martinnál dolgozni – ugyanez igaz a versenyzőkre is. Kiváltságosnak érzem magam. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a szervezet tagja lehetek, és remélhetőleg hamarosan az eredményeinken is meglátszik majd ezen befektetések és létesítmények hatása” – tette hozzá Alonso.