Az elmúlt időszakban nagyon sok kritika érte a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA) és annak elnökét, Mohammed ben Sulayemet. A botrányok sora ott kezdődött, hogy az FIA a sajtótájékoztatón való káromkodásért büntette a pilótákat, akik emiatt nyílt levélben szóltak vissza a szövetségnek és az elnöknek. Ezen kívül tömeges elbocsátások történtek az FIA-n belül, többek között az eddigi F1-es versenyigazgatót, Niels Wittichet is elküldték. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke most megvédte az elnököt.
„Annyi embert rúg ki, amennyit akar. Ez az ő szervezete, ő az elnök. Ebbe senkinek sincs beleszólása. Ott válik fontossá a kérdés a pilótáknak és mindannyiunknak, hogy hogyan teszi a döntéshozatal menetét jobbá. Javít a szabályokon? Fejlődik a sport ezen személyi változtatásoknak köszönhetően a szervezeten belül?”
„A válasz mindezekre az, hogy igen. Ez történik. Ez egy belső ügy, amit neki kell kezelnie” – idézi a RacingNews365 szaklap a csapatvezetőt.
Nemrégiben olyan sajtóhírek láttak napvilágot, miszerint még nagyobbá válhat az FIA-n belül az elnök hatalma, ugyanis a BBC szerint az etikai panaszok kivizsgálását ezentúl Ben Sulayem elnök felügyelné, valamint a pénzügyi kérdések kivizsgálásába is nagyobb lenne a beleszólása.
Wolff elismerte, hogy a sok negatív hang a szövetséggel és annak vezetőjével szemben senkinek sem tesz jót.
„Nyilvánvaló, hogy ami a hírekben van, a negatív hírnév és megítélés potenciális túláradása mindannyiunknak rossz. Ez alatt értem a sportot, a befektetőket, a médiát, az FIA-t, a pilótákat, a csapatokat, mindenkit. A Liberty Mediát és Stefano Domenicalit, akik vezetik a sportot.”
„Manapság rengeteg a sarkítás, a konfliktus, a racionalitásnak kell nyernie. Számomra úgy tűnik, hogy jelenleg nem így áll a helyzet” – mondta az osztrák.