A pole-pozícióból rajtolhat George Russell a Katari Nagydíjon az időmérőt megnyerő Max Verstappen rajtbüntetésének köszönhetően. A Mercedes-pilóta különösen boldog lehet a helycsere miatt, hiszen a szombati sprintfutamon tapasztaltak alapján tudja, hogy ezáltal pont elkerüli a rajtrács rosszabbik, koszos oldaláról való rajtolást.
„Azok a belső oldalon lévő rajtpozíciók nagyon trükkösek voltak” – mondta Russell a sprintfutamra utalva. „Azt hiszem, minden pilóta rosszul rajtolt a jobb oldalon, végül emiatt nem is tudtam harcolni Landóval (Norris – a szerk.).”
A brit pilóta azt is megpróbálta bemérni, nagyjából mekkora hátrányt jelenthet a versenyzőknek a rosszabbik oldalról való indulás.
„Nagyjából másfél autónyi a különbség a belső oldalról indulva az első kanyarig. Általában négy másodpercnyi távolság alapján mérjük le ezt, mi nagyjából négy méteres különbséget észleltünk a bal oldali és a jobb oldali pozíciók között. Elég nagy itt a különbség. Remélem, hogy holnapra letisztítják a pályát, mert a sprinten elég egyértelmű volt, hogy a jobb oldalon mindenki rosszul rajtolt. Kicsit igazságtalanok ezek a körülmények” – idézi a mercedeses szombati szavait a motorsportweek.com.
A Katari Nagydíjra azt tippeli Russell, hogy a Ferrarik és a McLarenek is komoly harcban lehetnek vele és a mellőle rajtoló Verstappennel – bár a DRS-vonat kialakulásának lehetőségét sem zárja ki.
„Elég szoros lesz a harc Maxszal az élen, mind a négy csapat beszállhat a csatába. A Ferrari tempója hasonlónak tűnt a sprinten, mint a McLareneké és az enyém. Remélem, jó lesz a futam, bár a gumik elég strapabírónak tűnnek. Talán megint látni fogunk egy DRS-vonatot, nem tudom” – jósolta a brit.