DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 2. hétfő
F1

„Nem ilyen eredményre számítottunk” – Piastri

Csapattársa büntetésével került a dobogóra Oscar Piastri: élvezte a futamot és a Leclerc-rel vívott csatát, de nem ezt az eredményt várta a Katari Nagydíjon.

Két fordulat is Oscar Piastrit segítette a Katari Nagydíj folyamán: először akkor került a top 3-ba, mikor a pole-pozíciós George Russell első kiállását elrontotta a Mercedes. Az ausztrál McLaren-versenyző alulmaradt a Charles Leclerc ellen vívott csatában, ekkor azonban jött az újabb számára kedvező fejlemény, Lando Norris áthajtásos büntetésére révén harmadikként végzett.

„Trükkös futam volt, az elöl levő autók hasonló tempót diktáltak egymáshoz képest, nagyon nehéz volt közeledni és DRS-távolságba kerülni, aztán pedig DRS-nyitással előzési pozícióba” – értékelte futamát a leintést követően a dobogó alsó fokát megszerző Piastri. „Volt pár jó pillanatom Charles ellen, és jó érzés a dobogón végezni, de nem igazán ilyen eredményre számítottunk.”



„Egyértelműen könnyebb volt idén, a hőmérséklet miatt is” – beszélt arról, hogy a Katari Nagydíj nem volt olyan kimerítő, mint a hírhedt 2023-as verseny a helyszínen. „A pálya sokkal gyorsabb volt idén, ami keményebb futamot jelentene elvileg, de megkönnyítette a dolgunkat, hogy nem volt szauna az autóban. Élvezetes futam volt, óriási a pálya, talán a legélvezetesebb az egész évben. Élveztem a versenyt, csak nem éppen ezt az eredményt akartuk” – ismételte meg a sprint első helyezettje, hogy a szerencsés dobogónál kedvezőbb, erőből elért eredményben bízott.

Abu Dhabiban dől el a konstruktőri vb-cím

A Katari Nagydíj bizonyos pontjain közel volt a McLaren ahhoz, hogy bebiztosítsa a konstruktőri világbajnoki címet – Carlos Sainz defektje és elrontott kerékcseréje is a csapatnak kedvezett, ekkor csak néhány pont hiányzott ahhoz, hogy eldőljön a 2024-es csapatverseny első helyezése.

Az utolsó nagy csavar, Norris stop-and-go büntetése azonban tetemes pontveszteséget jelentett a McLarennek: a csapat 30 egység helyett 17-et szerzett vasárnap. A McLaren előnye így 21 pont a Ferrarihoz képest, bár továbbra is favoritok, a konstruktőri világbajnoki cím csak Abu Dhabiban fog eldőlni, és a Ferrari esélye is több mint matematikai.

„Nem igazán tudom, miért kapta Lando a büntetést, de nyilvánvalóan nagy büntetés volt” – beszélt a konstruktőri állásról Piastri. „Izgalmas vége lehet a szezonnak. Remélhetőleg erősek leszünk, de mindenre szükség lesz, ami bennünk van, hogy pontot tegyünk az ügy végére.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: