DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 2. hétfő
F1

Hamilton: Kis reményekkel várom az utolsó versenyt

Célba ért – emelte ki Lewis Hamilton, akinek Katari Nagydíjában rajtkiugrás, büntetés és defekt is volt. A hétszeres bajnok nem bízik benne, hogy jó eredménnyel fog búcsúzni a Mercedestől.

A szombati sprinten összekapart három pontot követően vasárnap nem szerzett vb-egységeket Lewis Hamilton. A brit kiugrott a rajtnál, amiért öt másodperces időbüntetést kapott, aztán a tükörincidenst követően Carlos Sainzhoz hasonlóan ő is defektet kapott. A rádión a brit javasolta, hogy álljanak ki a futamból, de ezt a kérést csapat megtagadta.

Hamilton végül a 12. helyen ért célba a Katari Nagydíjon – furcsa szombati nyilatkozata után, amely során tőmondatokban válaszolt és olyanokat mondott, hogy nem lehet sebessége hiányán változtatni, vasárnap is lehangoltan beszélt a riportereknek.

„Lehetett volna rosszabb is. Célba értem.  A rajtnál én voltam hibás, a defekt pedig balszerencsés volt számomra, aztán ott volt a biztonsági autó mögötti esett a bokszutcában. Nem a legjobb, de holnapra összekapom magam és még egy lövésem lesz” – nyilatkozott a katari futamot követően a vegyes zónában Hamilton.



„Az egyensúlyprobléma azért volt, mert a szárnyat nem tudtuk jól beállítani. Sokszor megtörtént már, lényegében nincs elég első szárnyunk, ezért nem fordul rendesen be az autó, óriási az alulkormányzottság. Az igazat megvallva én úgy érzem, ez vezethetett a defekthez, de talán a törmelék volt az oka, habár én nem láttam semennyit. Nem tudom” – vetette fel, hogy nem a Williamsről leszakadt visszapillantó célegyenesben szétszóródott darabjai, hanem a Mercedes alulkormányzottsága és a gumifogyasztás vezethetett a defekthez.

A Sky Sportsnak adott interjúban kiemelte: „Ma én hibáztam, ezért bocsánatot kérek a csapattól az elrontott rajt és a bokszutcai eset miatt.”

A magasban biztosan nem fogja befejezni a Mercedesszel

Arra a felvetésre, hogy Abu Dhabiban egy erős eredménnyel zárhatja le a Mercedesnél eltöltött 12 szezont, kételkedéssel válaszolt:

„Nem hiszem, hogy ezt a magasban fogjuk befejezni. Természetesen meg fogom próbálni, de kis reményekkel várom, és ha jobb eredményt érünk el… igazából az sem fog számítani. Ennek a pár futamnak már nem lesz nagy hatása” – mondta Hamilton: szavaiban továbbra is motiválatlanság érződik, a Mercedesnél már nem vár semmit.

„Érzelmi hullámvasút volt a szezon, de örülök, hogy még mindig talpon vagyok. Voltak életem során nagyszerű futamaim és rossz futamaim is. Rosszból nem is volt olyan sok” – folytatta egy rövid kitekintéssel az évre és pályafutására Hamilton, aki mintha folytatta volna, de itt végül lezárta nyilatkozatát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: