DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hamilton meglátásai sokba kerülnek az F1 film producereinek

Jerry Bruckheimer szerint a hétszeres bajnok észrevételei elengedhetetlenek a produkció autentikussá tételében – ám a hibáik kijavítása Hamilton instrukciói alapján gyakran extra költséget generál.

Joseph Kosinski és Jerry Bruckheimer mellett Lewis Hamilton is produceri szerepet vállalt a 2025-ös év nyarára ígért F1 című film elkészítésében – a hétszeres bajnok minden olyan jelenetet igyekszik kiszűrni a produkcióból, amely a való életben nem hozható párhuzamba az autóversenyzéssel.

Bruckheimer szerint a brit olyan apróságokra is felhívta a figyelmüket a film készítése során, melyek jóval valósághűbbé teszik a kész alkotást. A MotorsportWeek.com lapja így idézte szavait: „Lewis már látta valamennyi részét, és visszajelzést adott nekünk arról, hogy a pilóták a való életben hogyan is viselkednek.”



„Emellett olyan részletekben is tanácsot adott, mint amikor Pitt Silverstone-ban a hármas kanyaron a harmadik sebességi fokozatban ment át, és ő ezt meghallotta – szólt, hogy a pilóták kettesben mennek végig ezen a szakaszon.”

„Az ilyen meglátásokat teszi hozzá ehhez a filmhez. Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy amikor befejez egy futamot – főként egy olyat, mint Szingapúr, ahol eszméletlen forróság uralkodik – sokszor alig tud kiszállni az autóból, sőt, akár négy és fél kilót is veszíthet… Nem csak ő, hanem az összes pilóta. Teljesen kimerülnek – mi pedig minél pontosabban szeretnénk tükrözni, milyen is F1-es versenyzőnek lenni.”

„Nem tudok eléggé köszönetet mondani neki, és a többi F1-es srácnak, hiszen annyi mindent hozzátettek ehhez a filmhez. Teljes egészében autentikussá tették, az embernek alig van elképzelése a pilóták valódi életéről és arról, hogy mit is tud adni ez a sport a közönségnek” – fogalmazott a producer.

Ám viccesen azt is hozzátette, hogy a sok javítgatás egyes jeleneteken jócskán megnövelték a produkció költségvetését – azonban a valóság lehető leghasonlóbb tükrözése a céljuk, így nem szabnak gátat Hamilton észrevételeinek: „Néha nem annyira szeretjük hallani, amit kritikaként megfogalmaz, hiszen sok pénzbe kerül kijavítani a már meglevő dolgokat – de a lehető legjobbat szeretnénk ebből a filmből kihozni, így egyértelműen a segítségünkre van!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: