DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
F1

Nem az új szárny volt a baj a McLarennél

Nem a McLaren újonnan hozott hátsó szárnya miatt szenvedett az alakulat Interlagosban – mondta Oscar Piastri, aki szerint van még mit megérteniük a múlt hétvégén történtekkel kapcsolatban.

Felemás hétvégéje volt a McLarennek Brazíliában: a Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutamán kettős győzelmet arattak a papayák versenyzői, vasárnap azonban szenvedtek az esős körülmények között megtartott főversenyen. Oscar Piastri azután értékelt, hogy a nyolcadik helyen intette le a kockás zászló.

„A maximális sebességünk nem tűnt túl jónak, de szerintem nem az volt a legnagyobb problémánk. Időt nyertünk a kanyarokban a leszorítóerőnkkel, de egyértelműen nem eleget. Jobban meg kell értenünk, mert a futam első felében nagyon gyorsnak tűntünk, a második felében viszont mindkét autó úgy tűnt, hogy sokkal többet szenved” – idézi a racingnews365.com oldala Piastrit.



A wokingiak versenyzője arról is beszélt, hogy nem az Interlagosban újonnan felrakott hátsó szárnyuk miatt esett vissza a teljesítményük az esőben.

„Nem tudom, mennyire korlátozott minket. Az időmérőn talán segített. A versenyen az extra leszorítóerővel a körök nagy részében segítenie kellett volna. A verseny első felében, igen, talán azt lehet mondani, hogy egy kicsit hátráltatott minket, mert beragadtunk más autók mögé. A második felében viszont nem voltunk beragadva, egyszerűen csak lassúak voltunk. Szóval szerintem nem igazán számított, hogy melyik hátsó szárnyat használtuk, nem igazán tudtunk volna előrébb végezni” – fogalmazott az ausztrál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: