DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Verstappen majdnem kiesett valamelyik futamon

A cím nem véletlenül ilyen sejtelmes, a nyilatkozó Red Bull-mérnök ugyanis nem árulta el, hogy melyik versenyről volt szó – a holland szerint 50-50 százalék, hogy bajnok lesz vagy sem.

Az F1-es USA Nagydíj hétvégéjén a sajtó képviselői aligha meglepő módon sok más mellett arról is megkérdezték Max Verstappent, hogy jelenleg mekkora esélyt lát arra, hogy a McLaren formájának erősödése és Lando Norris közeledése ellenére is meg tudja szerezni karrierje negyedik világbajnoki címét.

verstappen-baku-5



A holland pedig a tőle megszokott higgadt reakciót adta: „Ez 50-50 százalék. Azaz nem tudom. Sok minden sülhet el jól és rosszul is azon a hat futamon, plusz a sprintversenyeken is. Szóval semmi sem garantált egyikünk oldaláról sem.”

Hogy mennyi minden befolyásolhatja a bajnoki küzdelmet, arra jó példa lehet az, amit a Red Bull egyik mérnöke, Michael Manning elárult a De Telegraafnak. Mint mondta, a holland idén egy meg nem nevezett futamon nagyon közel állt a kieséshez:

verstappen-china

„Volt egy szenzorprobléma a kuplunggal, és nagyon gyorsan, egy körön belül meg kellett értenünk, hogy mi a gond, és meg kellett javítanunk. Ha nem tettük volna, a kuplung elromlott volna, és Max kiesett volna” – mondta, majd így folytatta:

„Az emberek otthon talán hallják is, hogy Gianpiero Lambiase időről időre valami olyasmit mond, hogy Fail-16 vagy Fail-20. Ez olyasmi, amit Maxnak a kormányon kell megtennie, ebben az esetben például ki kellett kapcsolni azt az érzékelőt, és ez működött is. A mai autók nagyon megbízhatóak, de ez egy jó példa arra, hogy mindig mindent folyamatosan figyelemmel kell kísérni.”

verstappen-miami-1

Verstappen, aki újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy szerinte már csak ketten vannak versenyben a bajnoki címért, és Charles Leclerc-nek már nincs esélye a végső győzelemre, úgy nyilatkozott, hogy nem szeretne túl sokat gondolkodni a bajnokság végkimenetelén:

„Inkább nem gondolkodom túl sokat előre, és csak hétvégéről hétvégére csinálom a dolgokat. Különben csak felesleges gondolatokat ültetnék a fejembe, ez ráadásul energiába kerül, amit nem akarok elpazarolni. Túl sokat gondolkodok a versenyzésen!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: