DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Nem a McLaren gyengébb, a többiek erősebbek – Piastri

Oscar Piastri szerint tényleg nem olyan magabiztos a McLaren, mint amilyen az elmúlt hétvégéken volt, de így is harcban lehetnek a többiekkel. A sprinten nem számít pontokra.

Oscar Piastri volt az USA Nagydíj sprintkvalifikációjának legnagyobb negatív meglepetése, miután a McLaren versenyzője már az SQ1-ben búcsúzott egy törölt kör miatt, így csupán a 16. helyről kezdheti majd a sprintfutamot. Ha az utolsó előtti kanyarban nem sodródik szélesre, a pályán kívülre, akkor az ideje a hetedik, továbbjutó helyre lett volna elég.

„A kör nagy része jó volt. Elkövettem pár hibát az utolsó szektorban, illetve értelemszerűen az utolsó előtti kanyarban egy picit túl gyorsan akartam menni, ez lett az eredménye. Kár érte, de ha van egy jó dolog a sprinthétvégékben, akkor az az, hogy holnap van még egy esélyünk” – idézi az ausztrált a Speedcafe.



A McLaren versenyzői már a szabadedzésen sem tűntek olyan magabiztosnak, mint amit az elmúlt időszakban megszokhattunk tőlük. A sprintidőmérőn aztán Piastrinak a körelvétel okozta a vesztét, míg csapattársa, a bajnoki címért küzdő Lando Norris csupán a negyedik lett – riválisa, Max Verstappen pedig sprintpole-t szerzett. A gyengébb eredmény ellenére az ifjabbik mclarenes nem aggódik.

„Okénak érződik (az autó – a szerk.). Talán nem olyan erősnek, mint amilyen volt az elmúlt néhány futamon, de ez szerintem nem azért van, mert gyengék vagyunk, inkább a többiek erősebbek egy kicsit. Meglátjuk. Szerintem még mindig rendesen harcban lehetünk.”

„Egyértelműen nem az a helyzet, hogy mérföldekkel le vagyunk maradva, de talán egy kicsit nehezebb dolgunk van, mint az elmúlt hétvégéken. Nehéz lesz pontokat szerezni onnan indulva, ahol mi vagyunk, de megpróbáljuk. Meglátjuk, mire vagyunk képesek” – zárta Piastri.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: