DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Marko: Nem tiszta minden szerep a Red Bullnál

Dr. Helmut Marko arra is figyelmeztetett ismét: ha nem lesz jó az autó, Max Verstappen távozhat az F1-es csapattól oda, ahol jobb lehetőséget kap.

Dr. Helmut Marko szerint a Red Bullnál a mai napig nem tisztázottak a szerepek és a felelősségek – Dietrick Mateschitz közel két évvel ezelőtti halála után még mindig nem születtek meg a döntések az F1-es csapat körül.

„Dietrich Mateschitz halála természetesen változásokat hozott” – mondta Marko az ORF-nek.

„Ő egy autokrata volt, a döntések gyorsan születtek. Karizmatikus vállalkozó volt, bizonyos vízióval, és olyan valaki, aki hajlandó volt kockázatot vállalni. Most minden átrendeződik a szervezeten belül, ahol nem lehet olyan személyiséget találni, mint Mateschitz. Ennek következtében őt sem lehet egyetlen emberrel helyettesíteni” – magyarázta.

f1-redbull-verstappen-marko



„Struktúrát tekintve Oliver Mintzlaff felel többek között az F1-ért, de emellett a labdarúgással, a kerékpározással és különböző más dolgokkal is foglalkozik. Operatív szempontból Christian Horner a felelős. Azt mondanám, hogy a végső részleteket sem sikerült még véglegesíteni, mert a rendszer egyre bővül.”

Marko egyébként Jos Verstappen szavaira is reagált – a holland az év elején fogalmazott keményen Horner és az egész erőfitogtatás kapcsán, amelyekre azóta is többször visszautalt.

„Fogalmazzunk úgy, hogy ez sem segített, de leültünk házon belül és azt mondtuk, hogy össze kell fognunk, együtt kell dolgoznunk minden téren, hogy megnyerjük a bajnokságot” – mondta Marko.

„A jövőre nézve is ez a követendő irány, mert világos, hogy ha nem adunk olyan autót Maxnak, amivel nyerni tud, akkor hosszabb távon komplikációk lehetnek – minden toppilótánál vannak kilépési lehetőségek a szerződésekben, és ebben az esetben Max is más opció után nézhet. Ő ott fog vezetni, ahol a legjobb lesz a csomag” – fogalmazott az osztrák.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: