DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 11. péntek
F1

„A McLaren az első, a Red Bull a második” – Leclerc az F1-es erősorrendről

Charles Leclerc szerint a konstruktőri bajnokságban a Ferrarinak is lehet esélye, mert két jó pilótája van, és nem nagy a hátránya, de az erősorrend jelenleg világos.

Nem zárja ki a világbajnoki cím esélyét Charles Leclerc: a Scuderia pilótája az utóbbi négy futam mindegyikén dobogóra állhatott, az autó pedig az elmúlt két versenyhétvégén ismét versenyképesnek tűnt, ráadásul Szingapúrba is jó esélyekkel utazhat a csapat.

Ugyan a hírek a McLaren szárnyalásáról és a Red Bull visszaeséséről szólnak, de az évközi hullámvölgy ellenére a Ferrari is ott van a mixben: igaz, Leclerc szerint az ő egyéni vb-címére (78 pont a hátránya Max Verstappen és 19 Lando Norris mögött) jóval kevesebb az esély, mint arra, hogy a konstruktőri bajnokságban villantsanak, ahol csak 31 ponttal vannak a Red Bull mögött, és 51-gyel előzi őket a McLaren.

„Egyértelműen van lehetőség, de úgy gondolom reálisan nézve, hogy a pilóták bajnoki címének megszerzéséhez nem csak a teljesítményben kell előrelépni, hanem valószínűleg egy kis szerencsére is szükség lesz” – mondta Leclerc Baku után.

f1-ferrari-leclerc



„A konstruktőröknél minden adott, mert szerintem 40-50 pontról van szó, és két versenyzővel egy csapatban ez megvalósítható. Megvannak az esélyeink és a céljaink, amiket meg fogunk oldani, de mielőtt bármilyen címre gondolnánk, javítanunk kell az autónkon, hogy folyamatosan harcban legyünk az előttünk lévőkkel, és ne csak egy futamon legyünk ott, amikor nem optimalizálták a csomagjukat.”

„Ezeknél az újgenerációs autóknál sok hullámvölgyet láttunk a különböző csapatoknál, és nagyon nehéz egyenes vonalban haladni a fejlesztésekkel” – mondta, utalva arra, hogy sok istállónál sültek már be a fejlesztések, mert egy új problémát idéztek elő.

„A Mercedes és mi magunk is találunk időt, de néha vannak kellemetlen meglepetések, viszont a McLaren talán a legerősebb az elmúlt nyolc-kilenc versenyen – és a Red Bull is erős volt, bár Monzában őket is kellemetlen meglepetés érte.”

„Ez a sorrend, a McLaren az élen, a Red Bull a második, aztán a Mercedes és mi magunk, akiknek még egy kicsit stabilabbá kell válniuk” – zárta gondolatait a Ferrari monacói pilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: