DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Larson kontra Verstappen: Még egy NASCAR-bajnok beszállt a vitába

A tavaly visszavonult Kevin Harvick Kyle Larson mellett tört lándzsát: szerinte egy-két tesztnap után hozná a világbajnok szintjét az F1-ben. Daytonában mérné össze a két nagyágyú képességeit.

A 2021-es NASCAR Cup-bajnok Kyle Larson nagy hullámokat keltett érvelésének alapja az volt, hogy az open-wheelt leszámítva bármilyen szakágban jobb lenne Max Verstappennél, mivel sokoldalúbb (ezáltal jobb) autóversenyző, mint a holland: sőt, még egy Formula-1-es autóba átülve is eredményesebb lenne, mintha Verstappen próbálkozna a NASCAR-ban.

Hasonló gondolatmenet mentén vélekedik Larson korábbi ellenfele, a Cup Seriesben 2001 és 2023 között versenyző Kevin Harvick:

„Elmondhatom, hogy ha Kyle Larson vezetné Max Verstappen autóját, akkor egy vagy két napon belül pokoli közel lenne Max Verstappen sebességéhez. Az viszont kizárt, hogy Max Verstappen eljönne ide és megcsinálná ugyanezt egy stock carban” – érvelt saját, Happy Harvick címen futó podcastjében a Cup 2014-es bajnoka. Nem akarja lebecsülni Verstappent, viszont úgy látja, vele ellentétben Larson már bizonyította sokoldalúságát.



„Max extrém tehetséges, nagyon-nagyon-nagyon jó abban, amit csinál a saját szakágában. Hallottam, hogy arról beszélt, a versenyzők a saját szakágukra specializálódtak – de Kyle Larson esetében ez nem igaz. Kyle Larson vezethet bármit, nem csupán a saját szakágában, de sok másikban is nagyon jó lesz, láttuk ezt az IndyCarban is. Őszintén elhiszem, hogy Max produkciója is elmenne, de közel nem lenne képes arra, amire Larson.”

A daytonai 24 óráson mérné össze Verstappent és Larsont

„Azt kívánom, bárcsak a mieink sokoldalúbbak lennének, és bár az F1-es srácok is sokoldalúbbak lennének. Menjenek a daytonai 24 órásra, mint régen, amikor mindenki feltűnt ott, és legyen belőle valódi nemzetközi esemény, így többet beszélhetnénk erről a kérdésről. Megnézném Max Verstappent a daytonai 24 óráson, és megnézném Kyle Larsont is többször. De a mieink közül is megnézném például Tyler Reddicket és Christopher Bellt is Daytonában” – beszélt arról Harvick, hogy a legrangosabb amerikai endurance-verseny lehetne az a terep, ahol megmérkőzhetnének a Formula-1 legjobbjai az amerikai szcéna színe-javával, így valóban lehetne arról beszélni, ki a legjobb.

A valóban polihisztor versenyzőnek számító, NASCAR különböző kategóriái mellett számtalan amerikai szériában elinduló Larson egyébként még Daytonában is előnyben lenne Verstappenhez képest: háromszor is indult a nagy presztízsű viadalon, 2015-ben pedig a győztes egység tagja volt.

Zak Brownt közbenjárását sürgeti Harvick

A NASCAR-bajnok a másik irányba is elindult, foglalkozott azzal a gondolattal, hogy Larsont Verstappen műfajában kellene megméretni: a Formula-1 legbefolyásosabb amerikaija, a McLaren-vezérigazgató Zak Brown nevét emlegette némi sürgető felhanggal.

„Bárcsak Zak Brown is csatlakozna a show-hoz, mert feltennék neki néhány sürgető kérdést arról, hogyan tudnánk Kyle Larsont F1-es autóba ültetni, tesztidőt biztosítani számára a pályán és szimulátorban, ahol néhány hét alatt felvenné a tempót” – merült bele az izgalmas, de kósza gondolatnál messzebbre valószínűleg nem jutó eshetőségbe Kevin Harvick.

Larson nyilatkozatáról és arról, hogy tényleg jobb pilóta-e Verstappennél, a Pitwall hétfői adásában is hosszan beszélgettünk:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: