DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Kemény csatát vár a négy élcsapat között Horner

Szoros csatára számít a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, aki egyértelműen kijelentette: a konstruktőri bajnokságon van a fókuszuk, reagálniuk kell a riválisok jó teljesítményére.

A nyári szünet előtti versenyhétvégéken egyértelműen látszott, hogy immár a McLarennel, a Mercedesszel és némileg a Ferrarival is számolnia kell a dominanciához szokott Red Bullnak. Beszédes az adat, hogy Max Verstappen a Spanyol Nagydíj óta nem szerzett futamgyőzelmet, idén pedig eddig hét különböző versenyző állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Christian Horner, az energiaitalosok csapatfőnöke nem lepődik meg ezen a tendencián, és a szezon hátralévő részében is szoros csatára számít a topcsapatok között.

„Szerintem remek dolog ez a sportnak. Elkerülhetetlen volt, hiszen ha konzisztensek a szabályozások, akkor konvergenciára lehet számítani” – mondta Horner.

„Emlékszem, amikor először megérkeztem a Formula-1-be, 2005-ben Ron Dennis mondta mindig ezt. A konvergencia mindig közelebb hozza egymáshoz a csapatokat. Természetesen 2026-ban egy hatalmas szabályváltozás vár ránk, ami divergenciát fog okozni, de addig a következő 18 hónapban teljes gázzal fog egymás ellen menni a négy csapat” – idézi a britet az F1 hivatalos oldala.



Míg az egyéni világbajnoki tabellán kényelmes előnnyel rendelkezik Verstappen az első helyen, addig a konstruktőri bajnokság izgalmassá válhat. A két McLaren–pilóta stabil teljesítményének köszönhetően 42 egységre megközelítette a brit istálló az osztrák gárdát.

„Az, hogy Max növelte az előnyét a tabellán, jobb pihenést fog neki biztosítani a szünetben. A mi fókuszunk a konstruktőri bajnokság, ahol további hét-nyolc ponttal közeledtek hozzánk (Spában – a szerk.). Erre válaszolnunk kell a szünet után Zandvoortban. Tudjuk, mire kell koncentrálnunk és min kell javítanunk, pontosan ezt teszi mindenki” – nyilatkozta a csapatvezető.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: