DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Az F1 egy furcsa és elmebeteg sport”

Egy beugrás után te leszel „a legjobb dolog a szeletelt kenyér óta”, miközben a háttérben végzett munka mit se számít, a fizetős pilótákkal pedig nem tudsz birokra kelni – kritika az F1-nek.

Az egykoron a GP3-ban bajnoki címet szerző, a GP2-ben pedig összetett 4. és 5. helyig jutó Mitch Evans annak idején hiába próbálkozott az F1-be kerüléssel, így 2016-ban feladta ezt az álmát, és azóta is a Jaguar versenyzője a Formula–E-ben, ahol bár a bajnoki trófeát sosem tudta megszerezni, már csak egy győzelemre van attól, hogy ezen a téren a széria történetének legsikeresebb versenyzője legyen.

mitchevans-1



Az új-zélandi versenyző, aki annak idején a GP2 legfiatalabb dobogósa volt, saját tapasztalatait is felhasználva értékelte az F1-be igyekvő fiatal versenyzők helyzetét és lehetőségeit a Total Motorsport számára, s az általa festett kép bizony egyáltalán nem hízelgő a sportágra nézve. „Nagyon nehéz volt bekerülni egy F1-es tesztre” – kezdte a múltidézést Evans.

„Szimulátoros napokon vettem részt, gyorsabb voltam, mint egyes állandó pilóták, versenyképes voltam, de ez nem hozott semmit. Egy nem mindennapi helyzet kell ahhoz, hogy sikerrel járj, még akkor is, ha tartalékpilótai ülést akarsz szerezni. Vannak srácok, akik azért fizetnek, hogy tartalékversenyzők legyenek. Ez röhejes!” – mondta, majd Formula–E-ben versenyző riválisát, Nyck de Vriest hozta példaként.

devries-silv-2

„Ha tényleg benne vagy a sűrűjében, és tudod, hogyan működik ez a sport, akkor láthatod, hogy elmebeteg. Nézd meg Nyck de Vries-t! Semmi esélye nem volt egy F1-es ülésre, aztán kapott egy ingyen lehetőséget, amikor Alex Albon megbetegedett, jól tette a dolgát, és hirtelen ő lett a legjobb dolog a szeletelt kenyér óta. Pedig ugyanaz a versenyző volt, aki az összes korábbi szezonban is” – mondta, majd így folytatta:

„Vagy nézzük, meg Oliver Bearmant. Ügyes srácokról beszélünk, de az előző héten a 18. helyre kvalifikálta magát Bahreinben, aztán meg kapott egy esélyt a Ferrarinál” – idézte fel a fiatal brit Sainz helyére történő beugrását:  „Tisztességes munkát végzett, de az egyik legjobb autóban ült, és valószínűleg ezért kap most egy esélyt.”

bearman-szaud

„A csapatok már nem akarnak kockáztatni a versenyzőkkel, az egyetlen módja, hogy bekerülj, ha egy őrült lehetőséget kapsz egy versenyülésben. Nem fognak csak úgy kockáztatni veled. Melletted szólhat minden adat, az önéletrajzod a juniorkategóriákból, a szimulátoros napok, de mégsem kapsz lehetőséget. Ez egy furcsa sportág. Semmi értelme.”

A pénz ellen nem lehet versenyezni

Evans emellett arra az (egyébként nyilvánvaló) tényre is rámutatott, hogy a komoly anyagi lehetőségekkel rendelkező pilótákkal szemben a tehetség önmagában kevés lehet, ha egy F1-es ülésért vetélkedik két versenyző: „Sok srácnak a pénz hozza meg a lehetőséget. Nézd meg Sergio Perezt, ő még ma is pénzt hoz a Red Bullnak, és ezzel nem lehet versenyezni. Nem rossz versenyző, de a pénzével kell megküzdened.”

perez-silverstone-2

„Nehéz összecsapni egy pilótával pusztán az érdemeid alapján. Ez már csak így van” – mondta Evans, majd még egyszer kitért Nyck de Vries esetére: „Sok F1-es srác, aki átjön a Formula–E-be, szembesül a kőkemény valósággal. Kár, hogy De Vriesnek nem jött össze, nem tudom, hogy ez vajon rossz fényt vetett-e ránk.”

Végül más sportágakkal is összevetett az autóversenyzést: „Ez egy furcsa sport, furcsa világ, de nem minden a tiszta teljesítményen alapul. Nem olyan, mint a tenisz, a golf, a foci, ahol bármikor megvillanthatod a képességeidet. A csapatok a biztonságosabb megoldásokat választják, vagy valakit a saját embereik közül.”

mitchevans-2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: