DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Bearman vs. Antonelli: Visszavágó az F1-ben?

Oliver Bearman reméli, hogy F2-es csapattársa, Antonelli is az F1-ben lesz jövőre – az pedig nagy megtiszteltetés számára, hogy a Ferrarinál hisznek a képességeiben.

Amikor kiderült, hogy az idei F2-es szezont a Prema színeiben együtt teljesíti a Ferrari és a Mercedes legnagyobb tehetsége, Oliver Bearman és Andrea Kimi Antonelli, aligha arra számítottunk, hogy az első tizenkét futamon még dobogót sem szerez a két versenyző, a bajnoki küzdelembe pedig esélyük sem lesz beleszólni.

Mivel az eddigi utánpótlás-karrierje során mindenhol kiemelkedőt nyújtó Antonelli is elmarad a várakozásoktól, Bearman pedig a tavalyi bajnoki hatodik hely után még vele szemben is jelentős hátrányban van, joggal hihetünk abban a magyarázatban, miszerint a gyenge teljesítmény mindenekelőtt a csapat gyengélkedéséből fakad.

bearman-antonelli-f2



A Formula–1 hivatalos honlapjának nyilatkozva a Haashoz már bejelentett Bearman kifejezte reményét azt illetően, hogy jelenlegi csapattársa is bekerül a királykategóriába, sőt abban bízik, hogy egyszer akár a bajnoki címért is összecsaphatnak egymással. Nem az F2-ben…

„Mindig is figyelemmel kísértük egymást, és nagyjából egyszerre lépkedtünk előre” – mondta Bearman a nála egy bő évvel fiatalabb csapattársról. „Régóta ismerem Kimit, versenyeztünk egymással egy kicsit az F4-ben, aztán sokat a szimulátoron, most pedig csapattársak vagyunk az F2-ben.”

bearman-antonelli-f1

„Remélem, hogy ő is bekerül az F1-be, mert megérdemli, és bízom benne, hogy egy napon majd együtt harcolhatunk a világbajnoki címért. Szerintem mind a ketten ezt a pályát tűztük ki célul magunk elé” – mondta Bearman az olaszról, aki a Williamshez már aligha igazol 2025-re, ezt, valamint Toto Wolff nyilatkozatait figyelembe véve jelenleg kisebbnek tűnik az F1-es bemutatkozás esélye, mint pár hónappal ezelőtt.

„A jövő évről még nem igazán akarok gondolkodni, mert nincs semmi hivatalos, szóval őszintén szólva nem tudok semmit” – mondta erről Antonelli még Magyarországon. „Még mindig sokat tanulok az F2-ben, elég sok hibát követek el, néhány fontos részletet még mindig nem csinálok jól. Próbálok fejlődni, és nem elkövetni ugyanazokat a hibákat újra és újra.”

antonelli-prema-2

Visszatérve Bearmanhez, a brit tehetség az interjúban visszatekintett dzsiddai bemutatkozására is, amikor beugróként először szerepelt F1-es versenyhétvégén: „Nagyon különleges dolog volt számomra, hogy én lettem a Ferrari legfiatalabb pilótája. Ez az az egyik legikonikusabb márka a világon, ha valaki rajzol egy autót, az piros lesz.”

„Ez a márka egyet jelent a versenyzéssel, a győzelemmel, a sikerrel és a fantasztikus versenyzőkkel is. Természetesen világbajnokságot akarok nyerni, és arról álmodok, hogy ezt a Ferrarival teszem meg” – mondta, majd hozzátette:

„Ők 2021 óta támogatnak engem. Már korán megláttak bennem valamit, s úgy döntöttek, hogy bizalmat szavaznak nekem. Már az is nagy kockázat volt a részükről, hogy engem ültettek a volán mögé Dzsiddában. Ez azt mutatja, hogy hisznek bennem, hogy bíznak a képességeimben.”

bearman-ferrari-3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: