DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

Verstappen: Én ezzel emlékezek Sennára

Harminc évvel a tragédia után, Imolában ismételte meg a brazil ikon rekordját a másik háromszoros világbajnok. Ő sem számított a szenvedős edzések után erre az eredményre.

Két legendás Formula-1-es versenyző, egykori csapattársak rekordját állította be az imolai időmérőn Max Verstappen: sorozatban nyolcadik rajtelsőségével (sprinteket nem számítva) Ayrton Senna rekordját másolta le, a szezonkezdet óta viszont hetedik pole-pozícióját szerezte, megismételve Alain Prost korábbi teljesítményét. Mindezt azon a hétvégén, amelyen a harminc éve elhunyt Senna előtt tiszteleg a Formula-1.

„Nagyon különleges alkalom ez, mivel 30 éve történt, hogy életét vesztette ezen a pályán” – nyilatkozta az időmérőt követően Verstappen. „Nagyon örülök, hogy pole-t sikerült szereznem ezen a pályán és ezzel emlékezek rá. Hihetetlen Formula-1-es versenyző volt, különösen időmérős körök tekintetében. Nagyszerű nap ez számomra és a csapat számára, nagyon-nagyon boldog vagyok.”

Verstappen a Q1-ben, Q2-ben és Q3-ban is leggyorsabb volt, pedig néhány órával ezelőtt úgy tűnt, Imolában megszakadhat az időmérős sorozat – a fejlesztésekkel felszerelt RB20 beállításait nem sikerült megtalálni, az autó csúszkált, folyamatos versenyzői hibákat eredményezve.



„Eddig a pontig nagyon nehéz volt a hétvége, még a délelőtt is, ezért hihetetlenül boldog vagyok, hogy pole-ban végeztem itt, nem számítottam rá. A kvalifikáció előtt végeztünk még pár utolsó módosítást, így már kicsit jobb volt az érzet, jobban oda tudtam lépni. Hihetetlen ezen a pályán egy időmérős kör a határon, közel a sóderágyhoz… érintettem is az utolsó kanyarban. Még mindig lüktetek, az adrenalin nagyon magas bennem” – mondta Verstappen.

A Red Bull találhatott előrelépést a beállításban, de kétségtelen, hogy a pole-pozícióhoz Verstappen kvalitásai is kellettek. Csapattársa, Perez a Q1-ben hat tizedmásodperccel, a Q2-ben fél másodperccel volt lassabb nála – és képtelen volt továbbjutni a Q3-as szakaszba, miközben a háromszoros világbajnok végig az élen tartotta a Red Bullt.

Senna, Prost és Verstappen rekordja

Az időmérős királyként ismert, pályafutása során 65 rajtelsőséget szerző Ayrton Senna is két különálló szezonban hozta össze nyolcas sorozatát: 1988 végén három, 1989 elején pedig öt nagydíj pole-pozícióját szerezte meg a jerezi és phoenixi időmérők között volt verhetetlen. Verstappen esetében ez az arány egy 2023-ból és hét 2024-ből – a holland pályafutása során 39 pole-pozíciónál tart.

Alain Prost inkább futamok beosztásában volt erős, egy szezonban azonban az időmérőkön is kimagasodott: 1993-ban, domináns Williamsszel a szezont nyitó Dél-afrikai Nagydíjtól Kanadáig tarolt az időmérőkön.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: