DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Brown szerint a McLaren jó helyzetben van

Miközben a riválisoknál jövés-menés tapasztalható, a McLarennél a stabilitásra fókuszálnak.

Botrányok, destabilizáció, átigazolások – számos F1-es csapattal kapcsolatban hallottunk ehhez hasonló témákban híreket a 2024-es szezon során, a McLaren azonban a kivételek közé tartozik.

Ha viszont áskálódni szeretnénk, egy esetet felhozhatunk a McLarennél is, ugyanis a wokingiaktól nemrégiben mindössze három hónapnyi közös munka után távozott David Sanchez technikai igazgató.



A McLaren még keresi Sanchez utódját, ám Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója szerint összességében jó úton járnak: „Nagyon jó helyzetben vagyunk. Tudjuk, hogy kik az F1-es csapatunk versenyzői, illetve tudjuk ki a csapatfőnökünk.”

„Minden a tervek szerint alakul, új technológiákat kezdtünk el használni, illetve nagyszerű szponzoraink vannak.”

A McLarennek mindkét versenyzőjével hosszú távú szerződése van, illetve a Mercedesszel is 2030-ig szóló kontraktussal rendelkeznek az erőforrásokat illetően.

„Olyan időket élünk, amikor egyes csapatoknak sérül a stabilitása, nem tudják a versenyzőik kilétét, motorpartnert és hasonló dolgokat váltanak. Ezzel szemben mi nagyon erős helyzetből várjuk a továbbiakat.”

„Koncentrálnunk kell és minden rendben lesz” – tette hozzá Brown.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: