DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Miami, majd Európa: így alakul az F1 2024-es versenynaptára

A jövő hétvégi Miami Nagydíj után beindul az európai szezon az F1-ben: mutatjuk, hogyan alakul a versenynaptár a következő hetekben, hónapokban.

Jövő hétvégén folytatódik az F1 2024-es szezonja, méghozzá az idei év első amerikai versenyével: a Közel-Kelet és a Távol-Kelet adott otthont a mezőnynek az első öt versenyhétvégén, most viszont a világ túlsó sarkába, Floridába költözik a száguldó cirkusz.

A Miami Nagydíjat harmadszor rendezik meg, és bár az első két alkalom nem az izgalmas versenyzésről szólt, de ez nem tántorította el az illetékeseket attól, hogy sprintformátummal fűszerezzék meg a programot, vagyis Kína után rögtön következik az év második sprintes hétvégéje.

f1-miami



Magyar idő szerint péntek 18:30-kor rendezik a szabadedzést, majd este 22:30-kor a sprintkvalifikációt, szombaton 18:00-kor a sprintfutamot, 22:00-kor a nagydíj időmérőjét, és végül vasárnap 22:00-kor magát a nagydíjat.

 

Indul az európai szezon

Miami után viszont már Európába utazik az F1, és egy kanadai kitérőt számítva az ősz kezdetéig itt is maradt. Májusban még két futamot rendeznek a versenynaptárban, 17-19-én jön Imola, mint az európai szezonnyitó, aztán egy héttel később, 24-26-án következik a legendás Monacói Nagydíj.

Június első hétvégéje üres lesz, majd jön az európai idényt megszakító Kanadai Nagydíj 7-9-én, aztán egy újabb üres hétvége után ráfordulunk a nyári dömpingre: június 21-23-án Spanyol Nagydíj, 28-30-án Osztrák Nagydíj (és a szezon harmadik, egyben egyetlen európai sprintes hétvégéje), majd a triple header harmadik állomásaként július 5-7-én Brit Nagydíj Silverstone-ban.

240070-scuderia-ferrari-chinese-gp-race_31a2cd1a-2fb6-46d9-98ab-e23fe09710cd_resize

Az egy üres hétvége után július 19-21-én következik a szezon számunkra legfontosabb eseménye, a Magyar Nagydíj, majd az azt követő hétvégén, július 26-28-án a Belga Nagydíj küldi nyári szünetre a mezőnyt.

A pihenő után még következik Zandvoort és Monza, de az Olasz Nagydíjjal vége is lesz az európai szezonnak szeptember 1-jén, utána még maximum Baku sorolható ide, szeptember közepétől pedig ázsiai és amerikai helyszíneken versenyez majd a mezőny.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: