DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Eladnák az Alpine-t? Cáfol a csapat

A rossz F1-es idénykezdet okán felröppentek pletykák, hogy a Renault megválna az enstone-i istállótól – egy feltétellel.

Alighanem kijelenthető, hogy az Alpine a 2024-es Formula-1-es évad eddigi legnagyobb csalódása: az előző idényt még konstruktőri hatodikként záró, folyamatosan nagy terveket szövögető francia gyári istálló jelenleg sereghajtóként kullog a mezőny végén.

Az Alpine-nál a korábbi években is rendszeres volt, hogy időről időre jelentős vezetőségi átalakításokat hajtottak végre, ám a tavaly nyári „lefejezés” minden korábbit felülmúlt, hiszen szinte egyszerre távozott többek között Laurent Rossi vezérigazgató, Otmar Szafnaeuer csapatfőnök és Alan Permane sportigazgató.

f1-alpine-suzuka-1



Az immár Bruno Famin vezette alakulat azonban az autó jelentős átszabása ellenére nem előre-, hanem hátrafelé lépett 2024-re, amely kapcsán máris megindultak a találgatások az enstone-i gárda jövője kapcsán.

Utazó tudósítónk, Mészáros Sándor már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon készített egyik videós bejelentkezésében – ezt ide kattintva tudjátok megtekinteni – utalt rá, hogy terjengenek olyan pletykák a paddockban, hogy amerikai befektetők érdeklődnék a csapat iránt, akik egy az egyben felvásárolnák az Alpine F1-es gárdáját.

Most a Motorsport.com számolt be arról, hogy a Renault állítólag eladhatja a Formula-1-es formációt. Viszont a szakportál úgy tudja, lenne is egy feltétele a franciáknak az esetleges érdeklődők irányába: nevezetesen az, hogy belátható ideig – értesüléseik szerint 2029-ig – még mindenképp a Renault erőforrásait kell használniuk, ezzel védve a motorrészlegen dolgozók munkahelyét és munkáját, hiszen már zajlanak az előkészületek az új 2026-os hajtáslánc kapcsán.

f1-alpine-suzuka-2

Cáfol az Alpine

Nem sokkal a szaklap cikkének megjelenése után viszont igyekezett gyorsan rövidre zárni a pletykákat az Alpine, amelynek szóvivője rövid közleményben cáfolta a híreszteléseket:

„A csapat eladásáról szóló pletykák és történetek hamisak. A csapat határozottan nem eladó” – írta az enstone-i alakulat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: