DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 19. szerda
F1

Tsunoda az RB bokszmunkáját dicsérte

2012 óta először tudott japán versenyző pontot szerezni Suzukában, Yuki Tsunoda világbajnoki pontra váltotta az időmérő edzésen elért tizedik helyezését.

Zsinórban második versenyén ért célba pontszerző helyen Yuki Tsunoda, a Visa Cash App RB versenyzője már hét világbajnoki pontot gyűjtött 2024-ben, miközben jóval tapasztaltabb csapattársa, Daniel Ricciardo neve mellett egyelőre nulla pont áll.

Tsunoda a verseny leintését követően rendkívül elégedetten nyilatkozott a sajtónak.

„Csodálatos érzés a pontszerzés. Az elmúlt két évben sajnos nem tudtam itt pontszerző helyen végezni, szóval boldog vagyok, hogy ezúttal sikerült. Nagy elismerés jár a csapatnak, hiszen fantasztikus munkát végeztek a kerékcseréknél. Ha a srácok nem dolgoznak ennyire jól és nem kerülök az Aston Martin elé, akkor ma nem szereztem volna pontot. Köszönet tehát a csapatnak és természetesen a japán szurkolóknak. A verseny fénypontja számomra egyértelműen a csapat bokszmunkája volt” – mondta Tsunoda.



„Évről évre egyre többen támogatnak itt, ami nagyszerű érzés. Továbbra is jó teljesítményt kell nyújtanom, és remélhetőleg hamarosan az előttünk álló csapatokkal is harcolni tudunk majd. Nagyon erős alapokat építettünk, ami hozzásegíthet minket ahhoz, hogy a jövőben nagyobb fejlődést tudjunk elérni. Úgy gondolom, a mostani teljesítményünkre sem lehet panasz, hiszen zsinórban két versenyen végeztünk pontszerző helyen. Tovább kell csinálnom, amit csinálok, aztán meglátjuk hogyan alakulnak a dolgaink.”

Legutóbb Kamui Kobayashi tudott japán versenyzőként pontot szerezni Suzukában, ami egy harmadik hely volt – Tsunoda ezt a versenyt még a televízióból követte végig.

„Követtem Kobayashi 2012-es versenyét, emlékszem, hogy ő is előzött a 11-es kanyarban, nagy ünneplés volt akkor Suzukában. Nekünk még sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy dobogón végezzünk, de jelenleg boldog vagyok a 10. hely miatt is” – tette hozzá Tsunoda.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: