DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hamilton: Minden gyors részen hátrányban leszünk

Hamilton szerint a lassú kanyarokban jó a Mercedes, a tempós részeken viszont esélytelen, így máshol sem lesz sanszuk a jobb eredményre.

Lewis Hamilton a szaúdi hétvége több pontján is kiemelte, hogy a Mercedes W15-öse versenyképtelen a gyors kanyarokban, és a futam után Toto Wolff csapatvezető is erről beszélt – amit Andrew Shovlin vezető pályamérnök is megerősített.

Hamilton aztán odáig merészkedett, hogy szerinte ezzel a csomaggal minden gyors részen hátrányban lesznek, úgyhogy túl sok örömük nem lesz ebben az évben.

m418655_resize



„Komoly kihívás előtt állunk a következő futamokon. Szerintem az összes tempós pályán hátrányban leszünk ezzel a mostani csomagunkkal. De jól vagyunk a lassú kanyarokban, és némely közepes kanyarban sem vagyunk olyan rosszak. De a tempós részeken teljesítményt kell találnunk” – mondta a hétvége után a hétszeres világbajnok.

„Nem mondhatom, hogy élvezem. Mármint a kilencedik helyért versenyzem, szóval nyilván nem mondhatom ezt. Kilencedikként végezni egyértelműen nem jó móka. De a konkrét versenyzés részét élvezem: vadásztam és olyan keményen nyomtam, ahogy tudtam, maximalizáltam mindent az autóval kapcsolatban, és a határon vezettem. De egyszerűen nem volt meg a teljesítmény a tempós részeken, ahol a többiek átsétáltak rajtunk” – tette hozzá.

„A pozitívum tényleg az, hogy a lassú kanyarokban jó az autónk, a gyors részeken kell leszorítóerőt találnunk, és szerintem ha ezt megtesszük, az felhoz minket a csatába. De meg kell tennünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: