DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Leclerc: Bearman rendkívül lenyűgöző munkát végzett

Ahogy az már ismert, Carlos Sainz vakbélműtét műtét kihagyni kényszerült a dzsiddai harmadik szabadedzést és a kvalifikációt, illetve a mai futamon sem vehet részt. A Ferraritól szezon végén távozni kényszerülő spanyol versenyzőt a Ferrari 18 éves tehetsége, a brit Oliver Bearman helyettesíti Szaúd-Arábiában.

Bearman az idei Ferrarit eddig még csak szimulátorban vezethette, ám az F2-ben szereplő tehetség nem illetődött meg a feladattól, az időmérő edzésen a tizenegyedik legjobb időt autózta.

Bearman jó teljesítményével ideiglenes csapattársa, Charles Leclerc elismerését is kivívta: „Nem hinném, hogy túl sok ideje volt gondolkodni, megkapta a telefonhívást, megérkezett a pályára, majd rögtön elkezdődött a felkészülés, hogy autóba tudjon ülni” – mondta Leclerc.

 



„Ollie egy rendkívül tehetséges versenyző, amit ismét megerősített. Sokat dolgozott már a szimulátorban, örülök, hogy azonnal fel tudta venni a ritmust, ami azt is mutatja, hogy a szimulátorban dolgozó versenyzőink jó munkát végeznek. A szimulátoros munka tehát nem a semmiért van, a lehető legjobban fel tudott készülni a beugrásra. Ez természetesen nem csökkenti az érdemeit, rendkívül lenyűgöző munkát végzett."

„Ez határozottan az egyik legnehezebb pálya a versenynaptárban, nem elég, hogy utcai helyszínen vagyunk, nagyon gyors a pálya vonalvezetése, de Ollie tökéletesen helytállt” – tette hozzá a monacói.

A Szaúd-arábiai Nagydíj magyar idő szerint ma, szombat este 18 órakor veszi kezdetét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: