DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ricciardo is tárgyalt a Ferrarival pár éve

Akár Daniel Ricciardo is lehetett volna Charles Leclerc csapattársa a Ferrarinál, az ausztrál azonban nem tett meg mindent az aláírás érdekében három évvel ezelőtt.

Gőzerővel készül Daniel Ricciardo teljesen megújult csapatával, a Visa Cash App RB-vel az előtte álló F1-es szezonra. Az ausztrál pilóta azután került az olasz székhelyű istállóhoz, hogy a McLarentől való távozását követően a 2023-as idény közben lecsapott rá az AlphaTauri a gyengén teljesítő Nyck de Vries pótlására. Ricciardo nemrég arról beszélt, hogy teljesen másképp is alakulhatott volna a karrierje, hiszen benne volt a pakliban, hogy a 2021-es évet a Ferrari versenyzőjeként kezdi meg.

„Voltak tárgyalások, de odáig sosem jutottunk el, hogy elém rakták a szerződést, hogy írjam alá. Szóval sosem kerültem közel az aláíráshoz, de persze volt róla szó. Azt mondanám, hogy az első fázisig eljutottunk, a második vagy harmadikig azonban már nem. Nem voltunk őrülten közel a megegyezéshez, de mivel topcsapat volt, mindig rajta tartottam a szemem” – idézi Ricciardót a RacingNews365.com.



A 34 éves versenyző fejében azután fordult meg a Ferrariba szerződés ötlete, hogy Sebastian Vettel 2020-ban bejelentette, nem folytatja az olaszokkal és az Aston Martinba igazol. Ricciardo végül a McLarennel írt alá szerződést, a Ferrari pedig Carlos Sainz mellett tette le a voksát.

„Sosem álltam úgy hozzá, hogy csodálatos lenne egy nap Ferrari-pilótának lenni. Inkább egyszerűen közelítettem meg a dolgot, ha jó az időzítés, talán megtörténik. De nem tettem meg mindent ennek érdekében. Végső soron, a Ferrari egy nagyon tekintélyes csapat, de pont olyan, mint a többi. Próbálok nem túl nagy súlyt fektetni az ezzel járó dolgokra” – magyarázta az ausztrál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: