DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Tényleg zero sidepod lesz az idei F1-es Red Bullon?

Sajtóértesülések szerint Japánra jön az első fejlesztési csomag, ami ebbe az irányba viszi majd a világbajnok autót: komoly fricska lehet ez a Mercedes számára.

Sok szemöldökfelhúzást okozott a Red Bull csütörtöki autóbemutatója, hiszen az utóbbi két évben szinte verhetetlennek bizonyuló konstrukció egy jelentős transzformáción esett át az RB20-as képében: teljesen átrajzolták az oldaldobozokat, és a kialakítás erősen emlékeztet arra a bizonyos „zero sidepod” koncepcióra, amivel a Mercedes próbálkozott bő egy éven keresztül, és amit elvetve végül a Red Bull verziója felé indult az istálló.

2024-nek már a legtöbb csapat olyan oldaldoboz-kialakítással és vonalvezetéssel megy neki, amit a Red Bull alkalmazott eddig, míg az energiaitalos istálló pont hogy szakított ezzel a felfogással, és egy radikálisabb megoldást előhúzva a Mercedes által eldobott irányba indult el.

A Motorsport.com pedig most arról számolt be saját forrásaira hivatkozva, hogy ez még csak a kezdet, és a tervek szerint a most látott verzió csak az idény eleji forróbb futamokra marad, vagyis Bahreinben, Szaúd-Arábiában, és valószínűleg Melbourne-ben láthatjuk.

f1-redbull-rb20-1



Április elején aztán Japánba látogat a száguldó cirkusz, ahol alacsonyabb hőmérsékletek várhatók, és ahol a hűtés hatékonysága kevésbé lesz fontos faktor, és a portál úgy tudja, hogy az RB20 ott még sokkal inkább „zero sidepodra” vált majd – ez lesz az első komolyabb aerodinamikai fejlesztési csomag az energiaitalosok részéről.

A Mercedes nem véletlenül gondolta azt 2022 előtt, hogy ez lehet a helyes megoldás, és nem véletlenül tartott ki mellette a sikertelen év ellenére 2023-ra is, a szimulációs adatok szerint ezzel a kialakítással lehet a legnagyobb leszorítóerőt elérni, de Brackley-ben nem tudták megfelelően megoldani a delfinezés problémáját a padlólemeznél, így nem tudták munkára fogni – olyan hasmagasságokat kellett használniuk a jelenség miatt, ahol már nem működött ez a verzió.

Végül elhagyták az egészet, az új padlólemezhez újrarajzoltál az autó felső részét is, és ott már Red Bull-szerű oldaldoboz-megoldással operáltak – éppen ezért nagyon érdekes, hogy a Red Bull most milyen padlólemezt találhatott ki, amihez (reményeik szerint) pattogásmentesen illeszkedik ez a „felső” koncepció.

Fontos persze hangsúlyozni, hogy nem pontosan ugyanaz a kialakítás, de nagyon hasonlít rá az alapfelfogás terén – ezért lesz érdekes látni, hogy mire mennek vele Adrian Newey-ék. Az már tavaly is világossá vált, hogy a fejlesztéseik az (elsősorban hűtési megfontolású) újracsomagolás irányába mennek, és amikor nyáron teljes egészében magára hagyták a 2023-as konstrukciót az idei kedvéért, benne volt a pakliban egy nagyobb lépés – de arra kevesen számítottak, hogy külső megjelenésben is ilyen radikális eletérés következik.

Az autóbemutatók érdekességeit egy videóban is összefoglaltuk:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: