DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

„Futamot nyerhetünk, a vb-cím más szint” – Norris

A McLarennel többéves hosszabbítást aláíró brit úgy érzi: 2026 előtt nem reális célkitűzés számukra, hogy harcba szálljanak az év végi elsőségért az F1-ben.

2023-ban a pocsék idénykezdés után az esztendő legnagyobb fejlődését produkálta a McLaren a Formula-1-ben, hiszen az évad második felében többször is a második erőnek tűntek – jóllehet, az egyetlen nem Red Bull-os győzelmet nem ők, hanem a Ferrari szerezte meg a Szingapúri Nagydíjon.

Lando Norris elmondta, hogy ez az előrelépés is szerepet játszott abban, hogy a minapi bejelentés értelmében többéves szerződéshosszabbítást írt alá a wokingiakkal. Ám amikor arról kérdezték ennek kapcsán, hogy lát-e esélyt arra, hogy idén immár győzelmekért és a világbajnoki címért is harcba szálljanak, a brit pilóta óvatosan fogalmazott és kettébontotta a felvetést:

f1-norris-mclaren-2_1



„Voltak pillanatok tavaly, amikor közel jártunk ahhoz, hogy versenyt nyerjünk, és volt néhány futam, amikor nem voltunk mérföldekre a Red Bullról. Pedig ha belegondolunk, az volt a valaha volt legversenyképesebb autó az F1 történetében. Szóval ha meg akarunk nyerni egy futamot, most vagyunk a legközelebb ahhoz, amióta a McLarennél vagyok és már sok-sok éve.”

„De a világbajnokságért harcolni egy nagyobb lépést jelent. Ha azt kérdeztétek volna, gondolom-e, hogy nyerhetünk idén futamokat, valószínűleg inkább igennel feleltem volna. De egyből arra ugrani, hogy nyerhetünk-e versenyeket és bajnokságot… Szerintem ez egy másik szintet jelent egyfelől nekem is, mivel egy ideje már nem feltétlenül versenyeztem a mezőny legelején, másfelől az egész csapat számára, a gyárban dolgozó összes csapattagnak is. Ez más szintű nyomást és izgalmat jelent a szerelőknek is.”

„Úgy gondolom-e, hogy készen állunk kihívást jelenteni számukra? Bizonyos helyzetekben abszolút, és vannak lehetőségek, amikor harcolunk a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes ellen stratégiák, bokszkiállások és minden más terén. Az esetek többségében rendkívül jól sikerült ezeket kiviteleznünk.”

f1-norris-mclaren-2023_1

„Szóval ha nyomásról van szó, szerintem itt mindenki elég jó helyzetben van. De amint a világbajnoki címért való harcot említjük, szerintem mindenkinek megváltozik kissé a mentalitása” – vélekedett Norris, hozzátéve:

„De úgy érzem, készen állok Max és Lewis ellen versenyezni és harcolni. Ez a kiegyensúlyozottságon és a menet közbeni apró döntéseken múlik, amelyeket nehéz előre megjósolni, amikor ellenük versenyzel, mert sosem lehet tudni, mi lesz a következő lépésük, ugyanakkor ők sem tudhatják, hogy mi a mi következő lépésünk.”

A 24 éves McLaren-pilóta szerint a 2026-os nagy szabályváltozások hozhatják el majd csapata – és mindenki más – számára a nagy esélyt arra, hogy világbajnoki esélyesként kelljen számolni velük:

„Ami a bajnokságot illeti, bármennyire is szeretném a következő két évre ezt mondani, de 2025 jelent lehetőséget mindenkinek a rajtrácson. Úgyhogy az egy nagy-nagy kérdőjel. De meglátjuk, hogyan teljesítünk idén, és aztán fel lehet újra ezt a kérdést.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: