DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Másnak 150 km kellett, Verstappennek egy kör

Max Verstappen első F1-es csapatfőnöke felidézte korai élményeit a fiatal hollanddal, akin rögtön látszott, hogy egészen kivételes tehetség.

Az F1 második legrégebb óta regnáló csapatfőnöke, Franz Tost a 2023-as szezon végén fejezte be hosszú pályafutását, mely során mindössze kétszer örvendhetett futamgyőzelemnek, s három további alkalommal dobogós helyezéseknek, ellenben olyan klasszisok pallérozódtak a keze alatt, mint Vettel és Verstappen – hogy csak a két legsikeresebbet említsük.

Tost a visszavonulását követően több interjúban is beszélt az elmúlt évtizedek legfontosabb pillanatairól, s a BBC-nek nyilatkozva többek között az első élményeit is felidézte a csapatánál egy bő évet töltő Max Verstappent illetően.

tost-suzuka



„Emlékszem, amikor 16 évesen a Norisringen versenyzett. A pálya vizes volt, másfél-két másodperccel gyorsabban versenyzett, mint bárki már. Azt mondtam, hogy az összes többi versenyzőnek vissza kellene adnia a licenszét, ebben a mezőnyben csak egy versenyző van: Max Verstappen.”

„Az első tesztjén nagyon lenyűgözött, hogy milyen gyorsan alkalmazkodott a sebességhez és a fékezéshez” – folytatta Tost. „A versenyzőknek általában 100-150 kilométerre van szükségük, hogy megszokják azt a hatalmas erőt, ami egy F1-es autóban van gyorsításkor és fékezéskor. De ő már az első körben hozzászokott mindenhez.”

verstappen-2014

Verstappen még nem volt 17 esztendős, amikor bejelentették, hogy 2015-ben már az F1-ben szerepelhet majd a Toro Rosso színeiben, s alig múlt 17, amikor már teljesítette az első szabadedzését a tragikus emlékű 2014-es Japán Nagydíjon:

„Úgy döntöttünk, hogy Suzukában teljesíteni fogja az FP1-et, mire az újságírók azt mondták, hogy ti teljesen őrültek vagytok... Suzuka az egyik legveszélyesebb pálya; hogyan indíthatjátok őt az FP1-ben? Fel kell készülnie. Én erre azt mondtam: Ne beszéljetek ennyit, beszéljük meg öt év múlva, akkor majd meglátjuk, kinek volt igaza, nektek vagy nekem? De nem kellett hozzá öt év, azonnal, az első évben kiderült.”

vettel-2009

„És ugyanez volt Vettellel is” – tette hozzá az osztrák szakember. „Mindketten hasonlóan közelítettek és álltak hozzá dolgokhoz. Fantasztikus volt együtt dolgozni ezekkel a versenyzőkkel, ahogy Ricciardóval, Sainzcal és Gaslyval is. Mindannyian magas szintű pilóták, akikben rengeteg potenciál rejlik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: