DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

„A Ferrari elkaphatja a Red Bullt, de Verstappent nehezebb lesz”

A Ferrari 2000-es évekbeli sikerkorszakának egyik mérnöke szerint könnyedén elkaphatja a Scuderia a Red Bullt, de Verstappent már nehezebb lesz.

Luca Baldisseri neve leginkább a 30 év fölötti F1-rajongóknak csenghet ismerősen, hiszen az olasz szakember a Ferrari 2000-es évek elején látott sikerkorszakában volt Michael Schumacher versenymérnöke.

A Ferrari elkaphatja a Red Bullt

Az energiaitalosok az idén megrendezett 22 futamból 21-et tudtak megnyerni, egyedül Szingapúrban nem tudtak felállni a dobogó legtetejére Verstappenék, ott pedig épp a Ferrari diadalmaskodott, megakadályozva ezzel, hogy a Red Bull hibátlan szezont fusson.



Luca Baldisserri szerint azonban nem elképzelhetetlen, hogy a Ferrari ledolgozza a hátrányát a bikákkal szemben, hiszen az időmérőkön pariban voltak velük, az év végére pedig egyre ígéretesebb volt a csapat.

Egy normális trenden ment keresztül a Ferrari, hiszen egy olyan évről beszélünk, amikor gyakorlatilag a teljes menedzsment kicserélődött” – idézi Baldisserrit La Gazzetta dello Sport.

Verstappent már nehezebb lesz

„Amikor elemzek egy autót, mindig a második számú pilóta teljesítményét veszem alapul. Ennek alapján egyértelmű, hogy a Ferrari teljesítménye nem volt gyengébb, mint Sergio Perez Red Bulljáé. A másik autó viszont nagyon elhúzott, mert egy földönkívüli ült a volánja mögött.”

„Azt mondanám, hogy az időmérőkön a Ferrari nagyon közel volt a Red Bullhoz, hacsak nem egy kicsivel még előttük is jártak, Carlos Sainz pedig nyert egy futamot, egy olyan pályán, ami legkevésbé sem nevezhető szokványosnak.”

„Ha a szezon egészét nem egy rajongó szemével nézzük, aki mindig azt szeretné látni, hogy a Ferrari nyer, akkor nem mentek olyan rosszul a dolgok. Jövőre akár el is kaphatja a Red Bullt a Ferrari, már csak azért is, mert nem lesznek komoly szabályváltozások, ami összerázhatja a mezőnyt.”

Arra a kérdésre azonban, hogy mi hiányzik a Scuderiának a sikerhez, nem tudott választ adni az egykori mérnök: „Hogy pontosan meg tudjam mondani, mire volna szükségük, ahhoz még mindig a csapatnál kellene dolgoznom. És tényleg csak egy dolog lesz az, hogy ledolgozzák a hátrányukat a Red Bull-lal szemben, de az már egy másik, hogy Verstappennel szemben is.”

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló album és falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel megvásárolhatóak!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: