DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Búcsúzik az Alfa Romeo, de nem örökre

A hétvégi Abu Dhabi Nagydíj lesz az Alfa Romeo és a Sauber utolsó közös F1-es futama – de az olasz márka nem zárja ki, hogy még visszatérnek a sportágba.

Az Alfa Romeo a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjjal elbúcsúzik az F1-től, hiszen lejár a Sauberrel kötött megállapodása. Az olasz márka 2018-ban kezdte el szponzorálni a svájci csapatot, a következő évben pedig „nevére is vette” a csapatot, mivel azonban a Sauber 2026-tól már az Audival működik majd együtt, elérkezett a búcsú ideje.

zhou-alfaromeo



A projekt csak részben érte el a kívánt eredményeket: tavaly például a konstruktőri bajnokság hatodik helyén zártak, amire a Sauber a BMW-korszak vége, azaz 2009 óta csak egyszer, 2012-ben volt képes, tavalyelőtt viszont utolsó előttiek lettek, s mindössze négy ponttal előzik meg az utolsó helyen álló Haast.

Az Alfa Romeo vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato úgy nyilatkozott ezekről az évekről, hogy a márka számára ez a „legmagasabb szintű nemzetközi bemutató volt, mely rendkívüli emberi és sportélményt jelentett”. Imparato hozzátette: „Szerény véleményem szerint az itt végzett munkánk megtérülése a legpozitívabb volt egész pályafutásom során. A márka láthatóságának terén elért eredmények mérceként szolgálnak az egész Stellantis csoport számára.”

imparato

És bár a márka búcsúzik, a francia cégvezető nem zárta ki, hogy valamikor ismét feltűnik a legendás név az F1-ben: „Az Alfa Romeo DNS-ébe van kódolva a versenyzés, így amint csak lehet, visszatér, hogy elkápráztassa a rajongókat, ha a feltételek adottak lesznek ehhez.”

A C43-asok a hétvégén a 6-os számot viselik majd magukon, utalva az együtt töltött hat évre, s az autókra az „Alfa Romeo nei nostri cuori” feliratot is felfestik, ami olaszul annyit tesz, hogy „Az Alfa Romeót a szívünkbe zártuk”.

alfaromeo-6

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: