DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Sainz: Erős hétvégéje lehet a Ferrarinak

Erős hétvégére számít a Ferraritól Carlos Sainz. A spanyol versenyző nyerni tudott Szingapúrban, de akkor ahhoz a Red Bull gyengélkedése is kellett.

Visszatért Las Vegasba a Formula-1, ráadásul teljesen új vonalvezetésen fognak versenyezni a pilóták, mint a 80-as évek elején, hiszen akkor a Caesars Palace parkolójában alakítottak ki pályát a száguldó cirkusz számára.

A hosszú egyenesekkel teletűzdelt utcai pálya a Szingapúri Nagydíjon győzelmet arató Carlos Sainz szerint akár kedvezhet is a Ferrarinak, mert az ázsiai pálya vonalvezetéséhez rendkívül hasonló karakterisztikájú a Las Vegas-i aszfaltcsík.

Ismét nyerhet a Ferrari?

A szingapúri volt idén az egyetlen verseny, ahol nem a Red Bull valamelyik pilótáját intette le elsőként a kockás zászló, ott pedig Carlos Sainz vezette győzelemre a Ferrarit. A hasonló kanyarokkal és hosszú egyenesekkel tarkított pálya ezúttal is kedvezhet az olaszoknak Sainz szerint.



„Reménykedőbb vagyok, mint korábban, mert ez a pálya első ránézésre jobban fekszik nekünk, mint a korábbiak. Hosszú egyenesek vannak, akárcsak Monzában és szűk kanyarok, mint Monzában és Szingapúrban” – emelte ki Sainz a Formula.hu jelenlétében ezt a két helyszínt, ahol meglehetősen erősen teljesített idén a Scuderia.

„Talán az egyes és kettes kanyarok kombinációja lesz az,ahol biztosan nem mi leszünk a leggyorsabbak, de a pálya többi része jobban kedvezhet az autónknak, mint az ezt megelőző néhány helyszín, ez pedig remélhetőleg jó lehetőséget kínál számunkra.”

Sainz még nem vette szemügyre a vegasi pályát

„Őszintén szólva, még nem volt meg a pályabejárás, mert eléggé kusza az időbeosztás ezen a hétvégén, így fogalmam sincs, hogy mikor is lenne teljesen üres a pálya. A szimulátorban már mentem jó néhány kört, de azt várom igazából, hogy a biztonsági autó körbe menjen, mert az egy jó kiindulási alapot ad azt illetően, hogy mennyire sok a por az aszfalton, hol lehet csúszósabb a pálya, hol vannak úthibák.”

A safety car és az orvosi autó már ki is próbálta a vegasi helyszínt, erről itt találtok videót.

A Ferrari óriási versenyfutásban van a Mercedesszel a konstruktőri világbajnokság második helyéért, ahol folyamatosan közelítenek Toto Wolffékra, s jelenleg húsz pont a hátrányuk az Ezüst Nyilakkal szemben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: