DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
F1

„Eljöttek a szüleim, anyukám sírt” – teljesítette első F1-es Ferrari-tesztjét Bearman

Először vezethetett F1-es autót a Ferrari fiatalja, aki 400 kilométert mehetett a Scuderia 2021-es fegyverével Fioranóban.

Első F1-es tesztkilométereit tehette meg a héten Oliver Bearman: a Ferrari 18 éves akadémistája a Haasnál kaphat majd lehetőséget két szabadedzésen is a szezon hátralévő részében, előtte azonban 300 kilométert kellett teljesítenie F1-es autóban.

Ezt a Scuderia 2021-es verziójú SF-21-esével tehette meg a fioranói tesztpályán, sőt végül 400 kilométert ülhetett az autóban – az eseményen Fred Vasseur, a Ferrari F1-es csapatfőnöke is részt vett.

„Megvolt az első F1-es tesztem, 300 kilométert kellett teljesítenem, hogy beülhessek az első szabadedzésen Mexikóban és Abu Dhabiban. Eljöttek a szüleim, anyukám sírt, amikor kimentem a bokszutcából. Jó, hogy itt voltak, végig mellettem voltak az idáig vezető úton, az első F1-es teszt pedig fontos mérföldkő” – mondta Bearman.

f1-ferrari-bearman



„Először is egy ilyen vörös autóban kihajtani egy ilyen pályára meglehetősen érzelemdús pillanatnak bizonyult. Ez egy gyerekkori álom beteljesülése, hogy F1-es autót vezethetek. Nagyon boldog voltam” – tette hozzá a pilóta.

„Csak körbe akartam érni, főleg az első etapban. Úgy álltam hozzá, hogy lépésről lépésre építsem fel a dolgot, és szerintem ez sikerült is. Aztán elkezdjük megérteni, hogy mire van szüksége az autónak, a sebesség pedig elég sokkoló volt természetesen: a kigyorsítások hihetetlenek, de a leszorítóerő is az, nagy a tapadás, ettől nagy az önbizalom” – magyarázta.

Bearman közben azért az F2-es bajnokságra is figyelnie kell, úgyhogy nem koncentrálhat teljes mértékben az F1-es lehetőségre.

„Mexikóban csak az F1 versenyez majd, úgyhogy jó lesz csak és kizárólag arra figyelni, de Abu Dhabi már szűkös lesz: én és Frederik Vesti is teljesítjük az FP1-et az F2-es hétvége mellett, úgyhogy elég nehéz lesz megoldani nekem és a csapatnak is.”

„Persze a lényeg az F2, jól kell teljesítenem a bajnokságban, az F1-es szabadedzés csak egy szép bónusz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: