DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 29. szerda
F1

Verstappen hibával is a pole-ban Katarban

Norris második helyét elvették, Russell kvalifikált az első sorba az F1-es Katari Nagydíj pénteki időmérőjén. Egy Ferrari és egy Red Bull már a Q2-ben kiesett.

Q1: Norris korrigált, csak Verstappen volt gyorsabb nála

Leszállt az éjszaka Katarban, helyi idő szerint 20 órakor kezdődött a sprinthétvége pénteki időmérője – egyetlen szabadedzés után kevés tapasztalat állt a mezőny rendelkezésére az újraaszfaltozott, még mindig poros pályán.

A vonalakon belül maradni is kihívás volt a Q1-ben, Lando Norris körét elvették, így öt perccel a vége előtt még időeredmény nélkül állt – ekkor gurult ki újra a mezőny, hogy egy vagy akár két gyorskört még megtegyen a leintés előtt. Norris korrigálta hibáját, fel is ugrott az első helyre, ahol előtte futólag Charles Leclerc, őt megelőzően pedig Fernando Alonso állt.



A szabadedzést is elhozó Max Verstappen gyorsabb volt nála, 1:25,007-tel zárta első helyen a Q1-et, de a mclarenes megőrizte a második helyet, a Charles Leclerc célegyenesben történő előzése miatt morgó Alonso és Oscar Piastri előtt. Rezgett a léc Lewis Hamilton alatt, aki csak 14. helyen jutott tovább, ráadásul a maximumidő átlépése miatt másokhoz hasonlóan még vizsgálták is. Az utolsó pillanatban Alex Albon került még a Q2-be kerülők közé, ezért nem túl rendhagyó volt a kiesők névsora: Sargeant, Stroll, Lawson, Magnussen és Zhou.

Q2: Egy Ferrari és egy Red Bull kiesett

A második etap eleje sem alakult simán Norris számára, ezúttal a figyelmetlen Tsunoda zökkentette ki. Megint csak az utolsó percekben futott érdemi gyorskört, és megint az első helyre ugrott. Verstappen ismét gyorsabb volt nála, ezúttal azonban más is megelőzte, a nehézkes Q1 után egy váratlanul jó befejezéssel Lewis Hamilton 1:24,381-et teljesített a legvégén.

A trió mögött Q3-ba jutott Piastri, Russell, majd mind a két Alpine: a csapat a legjelentősebb fejlesztési csomaggal készült Katarra, ahova a többség egyáltalán nem hozott újdonságokat. Leclerc és Alonso csak az utolsó továbbjutó helyeken fért be, a meglepetésember, Valtteri Bottas társaságában.

0,004 másodpercen múlt Tsunoda továbbjutása, a negatív meglepetés pedig Sainz és Perez volt: a spanyol ráadásul felvezető körén Verstappent is feltartotta, majdnem ütköztek, amit szintén vizsgálódásra jegyeztek elő a stewardok, míg a mexikóitól elvették utolsó gyorskörét.

Q3: Verstappen hibázott az utolsó etapon

Norris első etapjai el voltak átkozva, harmadszor is elvettek a brittől egy gyorskört – hasonló sorsra jutott Leclerc, de a monacói egy második körben javított, a brit viszont megint időeredmény nélkül hajtott ki az utolsó percekben. Verstappen eközben robbantott, és már első nekifutásra fél másodperccel gyorsabb volt a hozzá legközelebb álló, lassú kanyarokban erős Hamiltonnál, a hétvége első 1:24 alatti körével…

Második próbálkozásába viszont Verstappen belehibázott, a végén vissza is hajtott a bokszba, de így is elmaradt a katarzis, a korábbi 1:23,778-as idővel megszerezte a pole-pozíciót vasárnapra. Legközelebbi ellenfele, Norris három tizeddel maradt el tőle – de ezúttal második próbálkozása sem volt tiszta, ismét elhagyta a pályát. A kört pár perc várakozás után vették el, így Russell lépett fel a második helyre.

Piastri még nyilatkozott is harmadik helyezettként, de az ő körét is törölték, amit az interjú közben tudott meg – Hamilton örökölte végül ezt a pozíciót, az ausztrál hatodik helyre csúszott le, Alonso és Leclerc mögé. A negyedik sorba kvalifikált a két Alpine, Norris pedig csak a tizedik rajtkockából, Bottas mögül rajtolhat vasárnap.

Az időmérő edzés eredménye:

  Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3 Körök
1 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA RBPT 1:25.007 1:24.483 1:23.778 19
2 George Russell MERCEDES 1:25.334 1:24.827 1:24.219 21
3 Lewis Hamilton MERCEDES 1:26.076 1:24.381 1:24.305 20
4 Fernando Alonso ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:25.223 1:25.241 1:24.369 21
5 Charles Leclerc FERRARI 1:25.452 1:25.079 1:24.424 26
6 Oscar Piastri MCLAREN MERCEDES 1:25.266 1:24.724 1:24.540 23
7 Pierre Gasly ALPINE RENAULT 1:25.566 1:24.918 1:24.553 23
8 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:25.711 1:24.928 1:24.763 24
9 Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 1:26.038 1:25.297 1:25.058 21
10 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:25.131 1:24.685   21
11 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA RBPT 1:26.058 1:25.301   16
12 Carlos Sainz FERRARI 1:25.808 1:25.328   18
13 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA RBPT 1:25.991 1:25.462   16
14 Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 1:26.118 1:25.707   15
15 Nico Hulkenberg HAAS FERRARI 1:25.904 1:25.783   12
16 Logan Sargeant WILLIAMS MERCEDES 1:26.210     10
17 Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:26.345     10
18 Liam Lawson ALPHATAURI HONDA RBPT 1:26.635     10
19 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:27.046     9
20 Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 1:27.432     9

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: