DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
F1

Ezért kedveli Alonso Verstappent

A pályán roppant gyors, azon kívül viszont egy teljesen átlagos srác: véli a regnáló F1-es világbajnokról a mezőny korelnöke.

Hosszú ideje köztudott, hogy remek viszont ápol egymással Max Verstappen és Fernando Alonso. A spanyol korábban elmondta, hogy a Formula-1-től való távolléte során a holland miatt nézte a versenyeket, míg a címvédő többször kifejtette, hogy szívesen látná újra a dobogó tetején 2005 és 2006 világbajnokát.

f1-alonso-verstappen



Alonso most a BBC-nek adott interjúban – amelyben érintette többek között az Alpine-t, sőt a 2007-es hungaroringi botrányt is – most arról is lerántotta a leplet, hogy azért kedveli Verstappent, mert a pályán kívül a sikerei ellenére is teljesen normális srác tudott maradni:

„Kedvelem Maxot. Ő egy olyan versenyző, aki csak megérkezik csütörtökön a pályára, felölti a Red Bull-os uniformisát, szombaton és vasárnap versenyez, majd távozik a pályáról, hazamegy, ahol továbbra is versenyez vagy a szimulátorban, vagy GT-autókkal az apjával, vagy egyszerűen csak élvezi általánosságban az autósportot, de közben átlagos életet él.”

„Emellett Hollandiából jött, egy olyan országból, amelynek nincs nagy F1-es háttere. Továbbra is egy hétköznapi ember, csak imádja az autósportot és mellé még roppant gyors is. Szerintem a hozzáállása és a viselkedése itt a pályán rendkívül átlagos, és szeretem az ilyet” – fogalmazott Alonso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: