DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 2. szombat
F1

Norrisék barátságát megtépázhatja a bajnoki harc

Vacsorázni és palacsintázni járnak együtt, de a pályán ez nem számít, és főleg nem fog, ha a címért küzdenek – Norris Verstappennel való barátságáról beszélt.

Lando Norris azon pilóták közé tartozik, akik kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak a sportágat jelenleg uraló Max Verstappennel, ráadásul e cimboraság az F1-ben töltött évek során alakult ki, mivel a juniorkategóriákban nem keresztezte egymás útját a brit és a nála két évvel idősebb holland. A barátságukat erősíti közös szenvedélyük, a szimulátorozás, s azt is tudni lehet, hogy sok időt töltenek együtt Monte-Carlóban, minthogy sok más versenyzőhöz hasonlóan mindketten ott élnek.

norris-verstappen



Ezek után nem csoda, hogy Verstappen Siilverstone-ban Norrist jelölte meg legjobb barátjaként az F1-es mezőnyből, s ezzel a brit sem vitatkozott: „Egyetértek, szerintem nagyon jó barátok vagyunk. Ha nem is együtt nőttünk fel, és nem is versenyeztünk egymással soha az F1 előtt, ugyanabba a generációba tartozunk, ugyanabban a korban nőttünk fel, és mindig kijöttünk egymással.”

„Azt hiszem, bizonyos szempontokból hasonlóan gondolkodunk: azért vagyunk itt, mert szeretjük, amit csinálunk, a paddockban minden percet élvezni akarunk, és persze az autók vezetését is, hiszen szeretjük őket” – mondta Norris, aki a legutóbbi versenyen hosszú idő után először vívhatott éles harcot Verstappennel, legalább egy pár kör erejéig.

 

norris-verstappen-2

„De amint felteszed a sisakot, minden mást elfelejtesz, de bőven elég, ha a pályán kívül van meg a kölcsönös tisztelet, ahol találkozhattok, barátkozhattok. Persze nem mindennap találkozunk, nem is üzengetünk minden másnap, de jól megvagyunk, és néha összefutunk, elmegyünk vacsizni vagy palacsintázni és hasonlók” – folytatta a brit, majd hozzátette: „Az autóban semmi mást nem csinálsz máshogy azért, mert a pályán kívül jóban vagytok.”

Norris arra is kitért, mi történne a barátságukkal akkor, ha rendszeresen összecsapnának egymással: „Biztos vagyok benne, hogy ha eljön az időm, és győzelmekért, bajnokságokért küzdünk egymással, akkor az egy kicsit jobban próbára teszi majd…”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: