DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Verstappen: A rajt szörnyű volt, a vége még nehezebb

Nagyon elégedetlen „driftelős” rajtjával a Brit Nagydíj futamgyőztese, de legalább izgalmasabbá tette a silverstone-i futamot – Norrist megdicsérte hazai szerepléséért.

Sorozatban hatodszor aratott futamgyőzelmet Max Verstappen, ezzel a sikerrel pedig a Red Bull történelmet írt – a csapat megismételte a McLaren 1988-as rekordját, 11 sorozatban elért első pozíciót. Az eredményre nézve újabb tipikus Verstappen-győzelem, valójában azonban a verseny nem volt olyan egyszerű, mint az előzőek.

„Szörnyen rajtoltunk, az okának utána kell majd járni. Ezt követően Lando, de igazából mindkét McLaren szuper gyors volt, eltartott pár körig, míg visszaelőztem őt. Egy ponton sikerült kiépítenem a különbséget és úgy tűnt, minden újra rendben van” – részletezte futamának krónikáját a leintés után David Coulthardnak interjút adó Verstappen. A biztonsági autós újraindítást követő utolsó etap azonban szintén nem alakult simán.



„De aztán a biztonsági autót követően a leglágyabb keveréken még nehezebb volt életben tartani a gumikat. A különbség emiatt 3-3,5 másodperc körül maradt” – folytatta Verstappen: ez magyarázza, miért váltott a McLaren Norrisszal a lágy helyett a közepes keverékére.

„Természetesen nagyon örülünk, hogy újra nyertünk, 11 győzelem zsinórban a csapatnak, ez hihetetlen eredmény. De nem volt sima a mai nap” – mondta a 70. Évfordulós Nagydíj után Silverstone-ban aratott második győzelmét követően Verstappen.

Driftelés és dicséret Norrisnak

„Csütörtökön még drifteltem egy promóciós eseményen, és úgy érzem, a rajtnál is ugyanez történt!” – viccelődött a starttal, amelyet követően az ötödik körben vette vissza az első helyet Norristól. „Nagyon rosszul sikerült, meg kell vizsgálni, mert mostanában sokkal jobban szoktam rajtolni. Végül kicsit izgalmasabbá tette, mert oda kellett tenni magam a vezetésért. Lando nagyon rendes volt velem az előzésnél, aztán viszont visszavágott a DRS-sel. Nagyon jó munkát végzett ma.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: