DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Verstappen megérti, ha unják a Red Bull uralmát

Korábban is volt már ilyenre példa az F1-ben – mutatott rá a címvédő, aki hozzátette: ő maga is bízik benne, hogy szorosabb lehet a verseny a csapatok között.

A Red Bull uralmát hozta eddig a 2023-as Formula-1-es szezon: a bikák az összes eddigi versenyt megnyerték. A nyolcból hat futamon Max Verstappent intették le elsőként, akihez a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon kerültek időben a legközelebb az ellenfelek azzal, hogy Fernando Alonso tíz másodpercen belül futott be hozzá képest.

Amikor a fölényükről kérdezték, így nyilatkozott Verstappen: „Néha jó egy kis verseny. Hogy őszinte legyek, nyilván élveztem a 2021-es szezont, de élveztem azt is, ahogy a 2022-es alakult. Természetesen az elején voltak megbízhatósági problémáink, az autó pedig kissé nehéz volt, de aztán egy pont után igen dominánssá vált a végére.”

f1-verstappen-redbull-kanada



A holland arról is beszélt, hogy megérti az unatkozó rajongókat: „Természetesen megértem, ha az emberek elkezdik unni, ha egyetlen csapat dominál. Láthattuk ezt a Mercedesnél, valamint korábban a Ferrarinál és a Red Bullnál is. Úgyhogy remélem, több alakulat is felzárkózhat, s legalább amikor kisebb problémáid vannak vagy nem százszázalékosak a beállítások, akkor van egy másik csapat, amelyik nyerhet” – tette hozzá a harmadik vb-címe felé menetelő pilóta.

Verstappen annak idején a Mercedes domináns korszaka során debütált az F1-ben, s azon kevés versenyzők közé tartozott, aki egy-egy nagydíjgyőzelmet el tudott csenni Lewis Hamiltonék elől. A fiatal pilóta azonban hangsúlyozta: soha nem fordult meg a fejében, hogy szabályokkal kellene lassítani a domináló riválist, inkább kemény munkával akarták ledolgozni a hátrányukat.

Viszont azt is megjegyezte Verstappen, hogy őt motiválja, hogy ennyire versenyképes az RB19-es: „Számomra ez talán inkább még több motivációt jelent, hiszen tudod, hogy győztes autód van. Ha néha úgy érkezel megy egy hétvégére, hogy legjobb esetben is ötödik lehetsz… mármint nyilván az is nagyon jó, de talán kevésbé motiváló, mint ha úgy érkezel meg egy versenyre, hogy tudod, hogy győzhetsz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: