DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Alonso: Még sosem bíztam ennyire egy csapatban

Szemmel láthatóan élvezi az Aston Martinnál való versenyzést a spanyol – pedig nem tudja, még az F1-ben lesz-e, amikor tényleg a csúcsra juthatnak.

Hosszú évek után szerepel idén ismét a közvetlen élmezőnyben a Formula-1-ben Fernando Alonso: a McLarennél és az Alpine-nál eltöltött, sokszor leginkább szenvedéssel teli időszak után átigazolt az Aston Martinhoz, amely hatalmasat ugrott előre 2023-ban és sok pályán a Red Bull legfőbb üldözőjének számít, így a spanyol sorra szállítja a dobogós helyezéseket.

Alonso megnyilvánulásaiból is egyértelműen látszik, hogy élvezi, hogy újra erős eredményekért szállhat harcba, de egyúttal magáról az istállóról is rendre elismerően beszél:

f1-alonso-aston-kanada-podium



„Minden jó. Hogy őszinte legyek, nem emlékszem a pályafutásomból még egy olyan esetre, amikor ennyire magabiztos voltam egy csapattal és magával a projekttel kapcsolatban” – fogalmazott a 41 éves pilóta, aki hozzátette: pedig nem is biztos benne, hogy még az F1-ben lesz, amikor igazán beérik a munka gyümölcse az Astonnál:

„Ez inkább a közép és hosszú távú projektről szól. Nem tudom, fogok-e még akkor vezetni. Mindig az van a fejemben, hogy igen, mert amíg gyorsnak érzem magam és még mindig élvezem, miért hagynám abba? Jelen pillanatban még nagyon is élvezem.”

A kétszeres F1-es világbajnok egyúttal arról is beszélt, hogy bízik az Aston idény közbeni fejlesztéseiben: „Úgy gondolom, még többre lehet számítani. Nyerni akarok egy versenyt idén… az autó a megfelelő irányba halad, szóval további lehetőségek fognak adódni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: