DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ricciardo: 2016-ban volt a legnehezebb időszakom

Daniel Ricciardo a karrierje mélypontjairól, a 2018-as monte-carlói győzelméről, az idei szezon kihagyásáról és a tervezett visszatérésről nyilatkozott a Monacói Nagydíj alatt.

Habár idén nem a mezőny aktív tagja, a közönségkedvenc ausztrál továbbra is rendszeresen feltűnik a paddockban a Red Bull színeiben. Az energiaitalosokkal töltött évei után több alakulatot is megjárt, ám az elmúlt néhány szezonja egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt sokan várták volna tőle: a McLaren pilótájaként jóval elmaradt Norris teljesítményétől, így talán nem volt meglepetés a tavalyi szezon végi elválása a britekkel. Megfelelő ülést azonban nem talált magának, így az idei szezont Ricciardo is külső szemmel kíséri, a Red Bull harmadik versenyzőjeként.



„Abszolút jót tett az eddig kihagyott idő. Már jobban számítanak a kis dolgok az életemben… Több időt tölthettem a családommal, ami nagyon jó. Szerintem ez korral jár, hogy egyre inkább értékelem az ilyen apróságokat” – osztotta meg gondolatait az ausztrál Lissie Mackintosh riporterrel. „Tavaly voltak mélypontjaim, sokszor éreztem azt, hogy elegem van. Akartam ezt a kihagyást, átgondoltam néhány dolgot. Azonban egyáltalán nem gondolok magamra úgy, mint egy visszavonult pilótára.”

A mélypontok leküzdése

Talán mindenki emlékszik arra az elrontott kerékcserére a 2016-os Monacói Nagydíjról, amely Ricciardo győzelmébe került. Az egykori Red Bull-pilóta az esetet karrierje legsötétebb napjaként emlegeti: „2016-ban voltam talán a legmélyebb pontomon a futam után. Ha most visszagondolok, ez igazából annak a bizonyítéka, mennyire fontos nekem ez az egész, és ezért éreztem magam így a történtek miatt.”

„Az elmúlt évek arra tanítottak, hogy értékeljem, amikor minden működik, és megéljem a pillanatokat. Manapság nagyon könnyű úgy hozzáállni, hogy mindig csak a következő futamra koncentrál az ember, és nem értékeli a kisebb pozitívumokat” – összegezte Ricciardo a középmezőnyben eltöltött szezonjait. „Mindig vannak olyan dolgok, amik bántják az embert, de ez csak egy átmeneti állapot. Ezek a szituációk segítenek megismerni önmagad, ezért néha örülök is a nehezebb időszakoknak, lehet kicsit furán hangzik…”

 

Beteljesült álom: Monaco, 2018

„Még mindig szinte szürreálisnak érződik. Nagyon sokszor újraéltem, és most is olyan közelinek tűnik” – számolt be eddigi karrierje talán legemlékezetesebb győzelméről az ausztrál. „Amikor vége volt, emlékszem, hogy megálltam egy pillanatra, hogy fel tudjam dolgozni az élményt. Mindenki nagyon örült a győzelmemnek, büszke voltam rá. A családom is szerencsére itt volt, de ami igazán megmaradt, az az őszinte öröm, amit az emberektől kaptam. Úgy tűnt, mintha tényleg mindenki azt ünnepelné, hogy végre megcsináltam.”

Arra a kérdésre, hogy a következő szezonban láthatjuk-e a rajtrácson, a rá jellemző vigyorral ennyit felelt Ricciardo: „Mindenképp az a terv!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: