DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamiltonnak nagyon tetszik a Mercedes új futóműve

Lewis Hamilton szerint egy másodpercet kellene találniuk körönként, annyit biztosan nem fognak gyorsulni az újításokkal, de a futóművel elégedett.

Már Monacóban bemutatta az új fejlesztését a Mercedes, az átalakított W14-es viszont nem hozott nagy csodát: erre viszont számíthattak is, hiszen a legrosszabb helyszín egy új autó kipróbálására mindenképpen Monte-Carlo. Barcelonában már többet várhatnak a csomagtól, de Lewis Hamilton szerint ez még mindig csak az első lépés a szerinte nagyon hosszúnak ígérkező felzárkózási folyamatban.

„Nos, hát nem ez az az igazi lépés, amiben reménykedünk, az körülbelül körönként egy másodperc javulás lenne mondjuk versenykörülmények között, ezzel a lépéssel ezt nem ugrottuk meg. De remélhetőleg ez egy lépés a jó irányba” – mondta Hamilton a csütörtöki sajtónapon.

f1-hamilton-mercedes-spain



„Jól éreztem magam az autóban Monacóban, jobban megvolt az önbizalmam, hogy támadjam a kanyarokat, remélhetőleg most is ez lesz. Vagy még jobb, mert itt több a közepes és gyors kanyar, szóval remélem, hogy meglesz a megfelelő ritmusa az autónak, és közelebb tudunk menni a többiekhez. Ez a lépés nem jelent egy másodpercet, de talán ráhelyez minket arra az útra, amivel ledolgozhatunk egy másodpercet” – magyarázta.

Hamilton hozzátette, hogy a fejlesztések közül az új futóművel elégedett leginkább, annak működésén érezte leginkább, hogy stabilitást és önbizalmat adott neki Monacóban, és nagyon bízik benne, hogy egy ilyen gyors, lendületes, klasszikus pályán ez még inkább érvényesülni fog.

Kérdésre elmondta azt is, hogy természetesen nem ő akarta azt, hogy ebbe az irányba menjenek, egy éve adják a visszajelzéseket a csapatnak George Russell-lel párban, és a csapattal közösen találták ki azt, hogy mire van szükségük. Az az első idei teszten látszott, hogy a tavalyi autójukkal gurultak ki, csak az már nem pattog, de nem kerültek közelebb az első helyhez, és nagy csodákat egyébként sem tudnak tenni a fejlesztések terén. Az új futómű viszont biztató volt elsőre, ez sokat változtathat az autón.

f1-hamilton-spain-mercedes

 

Miért jobbak versenyeken, mint az időmérőkön?

„Az új fejlesztések nem célozzák ezt a problémát, de tény, hogy a versenyeken jobban szerepelünk. Szerintem ennek az az oka, hogy a kvalifikáción nem tudjuk a megfelelő hőmérsékletre hozni a gumikat, nincsenek a megfelelő tartományban, míg a futamokon pont hogy jól bánik az autónk az abroncsokkal. Nyilván próbálunk úgy fejlődni az időmérőkön, hogy ne rontsuk a versenytempónkat, de a futam a legfontosabb. Az időmérő is fontos, de nem az a legfontosabb, úgyhogy továbbra is a futamokra koncentrálunk.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: