DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

„Nem volt esélyünk” – Alonso

Fernando Alonso szerint Max Verstappen rendkívül jól vezetett, és meglepődött, hogy nem volt biztonsági autós fázis: minden pilótát megdicsért.

A győzelemre nem volt esélye Fernando Alonsónak Monacóban, de a második helye sem forgott veszélyben: csak ő tudott a futam nagy részében látótávolságon belül maradni Max Verstappenhez képest, a többieket könnyedén rázta le magáról, így nagyon értékes ezüstéremmel gazdagodott a hercegségben.

„Feladtuk egy kicsit a rajtot és az egyes kanyart azzal, hogy a kemény gumikon rajtoltunk” – kezdte értékelését a kétszeres világbajnok.

„Reménykedtünk abban, hogy hosszabb távon kifizetődik ez a stratégia, viszont Max rendkívül jól ment a közepes keverékű gumikon, szóval igazából nem volt esélyünk, mert meg tudta nyújtani az etapját” – tette hozzá a spanyol.

„Az eső kicsit megnehezítette a dolgokat, főleg a féktávok voltak kemények, különösen az ötös és tízes kanyar előtt, úgyhogy szerintem mindenki extrém jó munkát végzett, hogy az úton tartsa az autókat. Meg is lepődtem, hogy nem voltak balesetek és biztonsági autós fázisok.”



f1-alonso-aston-monaco

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: