DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ezért értékes a Mercedesnek a Red Bulltól megszerzett szakember

Toto Wolff Christian Horner korábbi tanácsadóját igazolta le maga mellé: elmondta, hogy régóta ez volt már a vágya, és azt is megindokolta, hogy miért volt rá szükség.

Fontos igazolást hajtott végre a szezon közben a Mercedes: a nagy rivális Red Bull egyik fontos láncszemét, Jayne Poole-t vitte el. A hölgy a Red Bullnál korábban Christian Horner segítőjeként dolgozott, általában vele látták a bokszutcában, neki adott tanácsokat műveleti vezetőként és HR-esként, most viszont már Toto Wolff tanácsadója, és a Mercedes működését térképezi fel.

Erről beszélt Wolff a Motorsportnak:

„Jayne az a személy, akit tíz éve ismerek és tíz éve csodálok, mindig megvolt a jó kapcsolatunk. Egy riválisnál dolgozott, de attól még elismerhetjük a teljesítményt és a munkát. Véleményem szerint az ő szerepe nagyon nagy része volt a Red Bull sikereinek az utóbbi években” – mondta Wolff.

f1-wolff-mercedes_3



„Az a kapcsolat véget ért, ahogy sok másik is természetes véget ér, és én már régóta szerettem volna őt leigazolni, csak sosem volt rá lehetőség mostanáig. Nagyszerű szerzemény, rengeteg hasznos tudással rendelkezik, remek pszichológus, látott másik szervezetet, mindenkit jól ismer, és mindenkiről profilt készített már az F1-ben. Őt a csapatunkban tudni nagyon-nagyon nagy fegyver a Mercedes számára” – magyarázta a Mercedes vezére.

Hozzátette: nem újra akarja szervezni az istállót, de régóta működik a rendszer, és fontos, hogy időről-időre bevonjanak valaki hozzáértőt, aki kintről érkezve, friss, külső szemmel véleményt mondhat arról, hogy mi helyes és mi nem, mi hatékony és mi nem. A nagy rivális ilyen pozícióból érkező embere pedig különösen értékes.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: