DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A Red Bull-lal dolgozik a 2024-es autón az AlphaTauri

A testvércsapat állhat elő a következő Red Bull-klónnal: a két mérnöki stáb között szoros együttműködés zajlik a jövő évi modell hátsó traktusán.

A Red Bull-birodalomhoz tartozó két csapat már évek óta kihasználja, hogy a szabályok bizonyos fokig megengedik az alkatrészek megosztását: az AlphaTauri a Red Bull által tervezett hátsó felfüggesztést, továbbá RBPT-motort és -sebességváltót alkalmaz. Ezzel az együttműködéssel Faenzában kiadást spórolnak meg, és a forrásokat azokra a komponensekre fordíthatják, melyek házon belül készülnek.

A 2023-as teljesítmény azonban nem amellett szól, hogy a modell sikeres lenne: míg a Red Bull tarol, az AlphaTauri mindössze két ponttal utolsó előtti a konstruktőri versenyben. Emiatt az együttműködés még szorosabbá válhat 2024-ben.

„Több együttműködés zajlik az autó hátsó traktusát illetően, ezeken dolgozunk a következő évre. Még nincs minden meghatározva, de folyamatban van a munka” – mondta a csapat járműteljesítményért felelő vezetője, Guillaume Dezoteux a RacingNews365-nek. Egy másik forrás, a The Race szerint ezen is túl fog mutatni az együttműködés, és az AlphaTauri a Red Bull idei első felfüggesztését építheti be az autóba a következő szezonban.



Az első felfüggesztés egy olyan alkatrész, amely eddig Faenzában készült. Az AT04 tolórudas felfüggesztést használ, míg az RB19 vonórudast, de az első futómű nem csak ezért érdekes: a szaksajtóban többször foglalkoztak már vele, a Red Bullnál ez a komponens aerodinamikai elemként funkcionál, fontos szerepe van a padlólemez és a többi aerodinamikai komponens működésében. Ha az AlphaTauri átáll a nagycsapat első felfüggesztésére, a Red Bull-koncepció irányába is fontos lépést tehetnek.

Az AlphaTauri fő gyengesége

„Nehéz számunkra az olyan kanyarokban, ahol nagy az oldalirányú erő, hosszan kell fordulni, azaz az aerodinamikai terhelés sokáig tart” – magyarázta Dezoteux, hogy a tempós kanyarok jelentenek gondot az AT04-nek, főleg, ahol irányváltás is van.

A csapat 2023-as fejlesztési terve intenzív, az AlphaTauri már az Ausztrál Nagydíjon módosította padlólemezét, Miamiban új első szárny érkezett, Imolába pedig újra módosított padlóval készültek, ami így elhalasztva debütál. A szakember elmondása szerint az eddigi fejlesztések megfeleltek az elvárásoknak és szélcsatorna előrejelzéseinek, így várhatóan a „nagy lépcsőfoknak” számító új padlóval is ez lesz a helyzet – ez pedig segíthet a kanyarokban az AT04 viselkedésén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: