DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Alonso szerint kevesebb előzés lesz az új aszfalt miatt

A pénteki gyakorlások után a tempójuk miatt nem aggódik, az előzési lehetőségek és az esetleges egyéni hibák miatt annál inkább az Aston Martin spanyol versenyzője. Fernando Alonso elmondta, mit gondol az új aszfaltrétegről Miamiban.

Tavaly mindenki számára új volt a Miamiban kialakított utcai versenypálya, az egy esztendővel ezelőtt szerzett tapasztalatok ellenére azonban 2023-ban újfent az ismeretlenbe tettek egy ugrást a mezőny tagjai, mivel új aszfaltot kapott a pálya. A gumik kiismerése szempontjából ez egy elég nehéz feladatot jelentett, ráadásul a hibáknak is jobban megágyazott, a pénteki gyakorlások során egy Haas és egy Ferrari is a falba került Nico Hülkenberg, valamint Charles Leclerc révén.

Ezek az esetek piros zászlókat is okoztak, ám Fernando Alonso nem aggódik az így elvesztegetett idő miatt, másra azonban felhívta a figyelmet.



„A pénteki edzések rutinszerűnek mondhatók Bakuhoz képest. Több időt lehettünk kint a pályán, több adatot szereztünk az abroncsokról és az autónkról is, pedig ott voltak a piros zászlós megszakítások is” – idézte a kétszeres F1-es világbajnokának szavait a Motorsport.

„Az aszfalt most jobbnak tűnik a tavalyihoz képest, de még mindig nem elég tiszta az ideális ív, ha pedig letérünk róla, akkor nagyon csúszós a pálya. Ez fontos holnapi időmérő miatt is, persze mi inkább vasárnap vagyunk erősebbek, az előzéseket viszont ez megnehezítheti” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: