DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

„Régi autó, de új út” – ezt várja a Mercedes feljesztésétől Hamilton

Lewis Hamilton megdicsérte Fernando Alonso munkamorálját, és reagált a mercedeses Leclerc-pletykákra, az Allison-ügyre, de a hétvégi várakozásokra is.

Több kérdést is kapott (természetesen) az Azerbajdzsáni Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Lewis Hamilton: a Mercedes klasszisát többek között arról kérdezték, hogy mit szól James Allison visszatérésével és a csapat technikai stábjának felforgatásához, valamint arról is, hogy mit vár az előttünk álló hétvégétől, dobogóra állhat-e ismét.

„James mindig is a csapat tagja volt, nyilván kicsit más területre figyelt korábban, de az, hogy újra ott lesz, és támogatja, együtt dolgozik Mike-kal (Elliott), az csak erősíteni fogja a csapatot. Csodálatos tapasztalattal rendelkezik, és segíteni fogja az istállót abban, hogy elérjük a céljainkat a pályán és azon kívül is” – mondta előbbiről.

„Sokat dolgoztunk a háttérben, az előző futam nagyszerű volt, sokat tettünk azért az eredményért. Nem lesz könnyű megismételni, a Ferrarik, a Red Bullok és az Astonok is gyorsak, én csak azt remélem, hogy ott lehetünk ebben a csatában, és harcolhatunk az említett csapatokkal. Nagyszerű helyszín lehet ez egy újabb dobogóhoz, főleg a formátum felfrissítésével – ez lehet az eddigi legizgalmasabb hétvége. Abszolút tetszenek a változtatások, eddig is nagyszerű versenyeket futottunk itt, most is ezt várom” – tette hozzá.

f1-hamilton-mercedes_3



A sajtótájékoztatón Lando Norris mondta azt a McLaren bakui fejlesztéseire, hogy ezekkel kerülhetnek oda nagyjából, ahol a szezont kezdeniük kellett volna – felmerült a kérdés, hogy Hamilton is ugyanezt gondolja-e a Mercedes tervezett fejlesztéseiről?

„Fejlesztés lesz természetesen, de egyúttal egy új út kezdet is számunkra – ugyanaz az autó nyilvánvalóan, de mégis egy új út számunkra, annak a része. De nyilván nem az lesz, hogy megérkezik a fejlesztés, és rögtön ott leszünk, ahol a szezont kezdeni akartuk, annyit nem fogunk fejlődni azonnal, de szerintem nagyon pozitív munka folyt a gyárban, és tudjuk, hogy időbe telik, mire előrelépéseket érünk el ebben az irányban. Izgatott vagyok” – mondta erről Hamilton. 

Még két érdekes kérdést kapott a hétszeres világbajnok: egyrészt arról kérdezték, hogy mit gondol Fernando Alonso teljesítményéről ennyi idős korában, másrészt pedig az utóbbi napokban fellángoló Leclerc-pletykákról, melyek szerint a monacói pilóta tárgyal a Mercedesszel egy esetleges átigazolásról. 

Pitwall című hírösszefoglaló műsorunkban mi is beszéltünk arról, hogy vajon helyet cserélhet-e egymással a két pilóta, de Hamilton szerint ebben most nincs semmi, nincs hatása az ő döntéseire, helyzetértékelésére: mint mondta, normális, hogy pilóták és csapatfőnökök beszélgetnek egymással és kapcsolatban állnak, de ő elégedett azzal, ahol van, kedveli és szereti a csapatát, hálás azért az útért, amin együtt eljutottak idáig, és a Leclerc-pletykáknak semmilyen hatásuk nincs semmire.

Ami Alonsót illeti, felhozta példaként Tom Bradyt és LeBron Jamest, mint a pályafutásukat korábban valószínűtlen módon elnyújtó klasszis sportolókat, hozzájuk hasonlította a spanyolt – szerinte ma már szinte minden a sportolók rendelkezésére áll, hogy az abszolút maximumot hozzák ki a testükből és az elméjükből. Mint mondta, Alonso tudása egyértelműen nem csökkent, és szerinte a tehetség nem is vész el, a formát munkamorállal lehet fenntartani, és riválisa egyértelműen remek formában van, „csodálatos munkát végez”, ahogy fogalmazott. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: