DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Red Bull-futómű és aerováltozások jöhetnek az AlphaTaurinál

Sok mindent kapnak a Red Bulltól, de a független munka egyelőre nem igazán jön be: most megint inkább szorosabbá fűzhetik az együttműködést az istállók.

Többen többször beszéltek már arról az érintettek közül, hogy nem fenntartható az, hogy amíg a Red Bull a legjobb autóval támad, addig a cég második számú csapata, az AlphaTauri a mezőny végén kullog: a tavalyi kilencedik hely nagy csalódás volt, és idén is hasonló formában kezdték a szezont. Franz Tost csapatfőnök pár hete nagyon erős nyilatkozatot tett, és azt mondta, hogy ő már nem bízik a mérnökeiben, annyira nem az történik a valóságban, mint amit ígértek, és terveztek, a pocsék teljesítmény hatására pedig át is szervezik a csapatot, illetve változtatnak a 2024-es terveiken is.

2022-ben az évközi aerodinamikai fejlesztések vitték zsákutcába az istállót, a 2023-ra újratervezett autó azonban semmivel sem bizonyul hatékonyabbnak eddig. A vezetőség pedig úgy érezte, hogy az aerorészleg munkája így nem mehet tovább: több fontos szakember távozott az istállótól, és újakat igazoltak a helyükre, a szereposztást is megváltoztatták kicsit, újragondolták az egész részleg felépítését, irányítását.

f1-alphatauri-pitwall



Azonban legalább ilyen fontos az, hogy újra szorosabbra fűzik a kapcsolatukat a Red Bull-lal. Az elmúlt években sokszor hallhattuk Tostéktól, hogy ők csak szinergiában dolgoznak az első csapattal, de külön végzik a dolgukat, próbálnak minél több mindent független csapatként megoldani, és minden szabályt betartva csak a vásárolható alkatrészeket vásárolják meg. Úgy tűnik azonban, hogy amiket ők maguk gyártanak, azok rosszul működnek: ilyen például az első futómű, amely a Red Bull sikerének egyik legfontosabb összetevője.

Az AlphaTauri a motort, a sebességváltót és a hátsó futóművet is a Red Bulltól kapja, de az elsőt saját elgondolás alapján készíti, és gyökeresen más filozófia szerint dolgozik, mint az anyaistálló. Az autó pedig nem működik, így a The Race szerint arról született döntés, hogy 2024-ben a Red Bull idei első futóművét kapják meg.

f1-alphatauri-2023-melbourne

Az autó hátulja a Red Bullé, de az eleje nem

A portál szerint az aerodinamikai fejlesztések terén is jöhetnek változások, ugyan azt nagyon megkötik a szabályok, hogy milyen összefonódás lehet ilyen téren bármilyen csapatok között, de állítólag a szélcsatorna hatékonyabb használata is szerepel a tervekben.

Az AlphaTauri ugyan több mint száz embert foglalkoztat az aerodinamikai részlegen, de már az előszezoni teszt (amikor kiderült, hogy ez az autó is pocsék) óta ott lebeg a levegőben, hogy ezeket az embereket a hatékonyabb munka érdekében költöztetik: méghozzá úgy, hogy a csapat teljes Angliába költöztetése is napirenden lehet. A Red Bull új vezetősége alaposan mérlegeli, hogy mihez kezdjen az istállóval, és bár többször kijelentették, hogy nem adják el, aligha véletlenül szúrta ki Mészáros Sándor kollégánk még a dzsiddai paddockban, hogy Oliver Mintzlaff nagyfőnök Tosttal beszélgetett egy teljes napot különböző iratok, dokumentumok felett görnyedve.

A Red Bullnál tervben van egy teljesen új szélcsatorna építése Milton Keynesben, a mostanit akár teljes egészében használhatná az AlphaTauri, és az olcsóbb, egyúttal szorosabb együttműködés keretein belül benne lehet a pakliban, hogy a Tauri Faenzából az Egyesült Királyságba költözik.

Ha ez így is lesz, természetesen még nem ma fog megtörténni, az aerodinamikai átalakításoknak viszont már most is nekiesett az istálló, és kulcsfontosságú lesz, hogy az újragondolt formáció hogyan tudja megoldani az évközi aerofejlesztéseket, lesz-e látható előrelépés, és sikerül-e megközelíteniük a kitűzött céljukat, ami az, hogy a középmezőny elejéhez tartozzanak.

f1-alphatauri-2023

Egyelőre a levegőben lóg az AlphaTauri jövője, a név is megváltozhat
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: