DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

„Már látja a fényt az alagút végén” a Williams

Komoly változásokon ment keresztül a Williams vezetősége és szakmai gárdája a téli szünet során, a csapatfőnök szerint pedig ennek meg is lett az eredménye, hiszen megtalálták az elvesztett szikrát.

Az elmúlt években rendre a konstruktőri tabella utolsó helyeinek egyikén végzett az régóta gyengélkedő Williams, a 2023-as szezont azonban biztatóan kezdte a brit gárda. Logan Sargeant hamar megtalálta az autóban rejlő tempót bemutatkozó évében, míg Alexander Albon tavalyhoz hasonlóan idén is kihozza a maximumot az egyébként nem túl versenyképes Williamsből. Ennek rögtön a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon meglett az eredménye: Albon az utolsó pontszerző helyre hozta be az autót, ennek köszönhetően pedig a konstruktőri pontversenyben jelenleg a nyolcadik helyen áll a csapat, megelőzve az eddig pont nélkül kullogó AlphaTaurit és a McLarent.

„A legjobb szó, amelyet használni tudnék, a szikra. Van egy bizonyos szikra a csapatban és lenyűgöző ezt látni. Büszkén, emelt fővel jár mindenki, hiszen látják a kijelölt irányt, és ahogyan haladunk előre. Rendkívül nehéz télen és elmúlt pár éven van túl az istálló, de már látják a fényt az alagút végén” – idézi James Vowles csapatfőnököt az Autosport.

A tavalyi szezon végén távozó csapatvezető, Jost Capito mellett több központi személyiség is elhagyta a Williamst: technikai igazgató Francois-Xavier Demaison és az aerodinamikáért felelős David Wheater sem erősítik már az alakulatot. Az újonnan kinevezett Vowles egyik első lépése az új vezérigazgató, a repülőgépiparból érkező Frederic Brousseau kinevezése volt.



„Nagyjából 15000 alkatrészből áll össze egy Formula-1-es autó, amelyeket pár héten belül kell legyártani és összeszerelni. Ahhoz, hogy ezt megfelelően végrehajtsuk, az egész szervezeten átívelő tervezésre van szükség, és ő ebben fog nekünk segíteni. Korábbi munkahelyén, a Pratt & Whitney-nél is ezt csinálta, több mint 20 évig dolgozott ott, így rengeteg tapasztalattal és tudással rendelkezik több ezer – a mi esetünkben több száz – ember összeszervezésében egy kulcsfontosságú pillanatban.”

„Különösen fontos ez a költségplafon alatt: minél hatékonyabban tudod ezt megtenni, annál több pénzt tudsz fordítani az autó fejlesztésére. Úgy gondolom, ez a csapat összes aspektusának lényeges eleme” – véli a brit szakember.

Demaison utódját azonban még nem sikerült megtalálniuk, Vowles elmondása szerint pozícióját jelenleg többen töltik be felváltva: „A technikai vezetésben jelenleg több ember áll helyt és végez nagyszerű munkát, de el kell látnunk őket az iparágból érkező tapasztalattal.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: