DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Megbüntette a bíróság Piquet-t a Hamiltonra tett kijelentése miatt

Max Verstappen apósa még 2021-ben használta az n betűs szót Lewis Hamiltonra, a silverstone-i balesetet követően. Pénzbüntetést kapott.

Nelson Piquet még 2021 novemberében ejtette ki a száján az n betűs szót, Lewis Hamiltonra célozva, amikor azt mondta egy tv műsorban, hogy az a n***** betette oda az autóját, és ott is hagyta – utalva Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközésére.

Az ügy aztán csak 2022 nyarán kapott nagyobb nyilvánosságot, s ezt követően ki is tiltották a brazilt a paddockból, valamint szinte mindenki, aki közel áll az F1-hez valamilyen formában, elítélte Piquet szóhasználatát.



Most a brazil bíróság 5 millió reálra (nagyjából 340 millió forint) büntette meg Nelson Piquet-t. A brazil a kijelentése után egyébként elnézést kért, és próbálta menteni a menthetőt, mondván, a „neguinho” szó, amit használt, nagyjából úgy fordítható, mint „az a kis fekete srác”, amit gyakran használnak a brazil portugál nyelvben. „Senkit sem szerettem volna támadni a kifejezésemmel és nem ment meg semmi attól, amit mondtam” – ismerte el Piquet. „Mindenesetre a külföldi médiában napvilágot látott fordítások nem helytállóak.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: