DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Új versenymérnök George Russell mellett

Bottas korábbi mérnöke, Riccardo Musconi helyére Hamilton stábjából érkezik az utód, a brit eddigi teljesítménymérnöke, Marcus Dudley.

Második Mercedesnél töltött szezonjában Marcus Dudley lesz George Russell versenymérnöke – írja a RaceFans.net. Valtteri Bottas korábbi versenymérnöke, Riccardo Musconi, akit Russell megörökölt az első szezonban, a versenycsapaton kívül kap szerepet a Mercedesnél.

A helyére lépő Marcus Dudley eddig Lewis Hamilton teljesítménymérnöke volt, azaz a versenymérnök Peter Bonnington első számú segítője a nagydíjhétvégék során. Kétszer Bonningtont helyettesítette és ő tartotta a rádiókapcsolatot Hamiltonnal, mikor a szakember hiányzott: 2022-ben az Osztrák Nagydíjon, valamint 2019-ben, a Mexikói Nagydíjon. Dudley kétszer (2019-ben Kínában és 2015-ben Monacóban) a dobogós ceremónián is részt vett a győztes konstruktőr Mercedest képviselve.

Érdekes, hogy Dudley előtt Musconi ugyanígy, Hamilton és Bonnington mellől kapott versenymérnök pozíciót a másik autó stábjában: 2019-ben a korábban Nico Rosberggel, majd Bottasszal együtt dolgozó Tony Ross a Formula-E-csapatban kapott új szerepet, a helyére érkezett az olasz szakember.



Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: