DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Sajtó: Hárman is megvennék az AlphaTaurit

Német információk szerint két jövőkép lehetséges a csapat számára: az Egyesült Királyságba költözés vagy tulajdonosváltás.

A Red Bull mint cégbirodalom vezetésében sok minden megváltozott az alapító Dietrich Mateschitz tavalyi halála óta. A sportokért felelős új vezető, Oliver Mintzlaff gyakorlatiasabb szemmel viszonyul a Red Bull motorsport-tevékenységeihez, mint a benzingőz-fanatikus Mateschitz. Éppen ezért került górcső alá a második Formula-1-es csapat, az AlphaTauri – írja az Auto Motor und Sport.

Elsőre furcsán hangzik, de az AlphaTauri több pénzbe kerül a vállalatcsoportnak, mint a Red Bull Racing. Gondoljunk bele: a költséglimit értelmében az istállók kiadásai közti szakadék zsugorodott, viszont konstruktőri kilencedikként az AlphaTauri jóval – nagyjából 100 millió dollárral – kevesebb pénzdíjban részesült, mint a Red Bull, ráadásul a szponzori bevételek is kevesebbek. Ezen felül a Red Bull ruházati márkái sem futnak olyan jól, mint 2020-ban.

Költözés vagy eladás

Az AMuS szerint két opció lehetséges a csapat jövőjét tekintve. Az egyik, hogy áthelyezik az istálló székhelyét Nagy-Britanniába, közel a Milton Keynesben levő Red Bull-főhadiszálláshoz és motorközponthoz. Az AlphaTauri jelenlegi bázisa Olaszországban, Faenzában található – mivel a csapat még 2006-ban a Minardi infrastruktúráját vásárolta meg.



A másik lehetőség a csapat eladása egy új tulajdonosnak. Az FIA nemrég megnyitott jelentkezési folyamatában legfeljebb két új hely kiadó a 2026-os rajtrácson (a szabályok szerint 12 csapat a maximális létszám), a hírek alapján azonban jóval többen érdeklődnek a beszállás iránt.

Egy meglevő istálló helyének és infrastruktúrájának megvásárlása jóval kisebb befektetés, mint a nulláról létrehozni egy csapatot. A német lap 700 millió dollárt említ az AlphaTauri lehetséges vételáraként – csillagászati összeg, de cserébe az új gazda rendelkezésére áll a gyár, a személyzet és az autó.

Ellenkező esetben mindent a nulláról kellene felépíteni, mindennek tetejébe pedig a „belépési díjat” is ki kell fizetni, amely jelenleg 200 millió dollárban van meghatározva, de a meglevő csapatok akár 600 millió dollárig emelnék fel, összhangban egy meglevő istálló értékével. Ezt az összeget a meglevő csapatok több éven át egymás között osztanák fel, így kompenzálva a jogdíjakból kieső hányadot a plusz egy istálló miatt – azaz az újonnan érkező lényegében semmit sem kap cserébe a tetemes összegért.

Hitech, Andretti, Mumbai Falcons

Az AMuS szerint három irányból érdeklődnek az AlphaTauri megvásárlása iránt. Három olyan csapatról van szó, írják, amelyek már regisztráltak is az FIA-nál az április 30-ig tartó jelentkezési folyamatban. Köztük szerepel az Andretti, amely kapcsán eddig az önálló csapat indításáról hallottunk, valamint az ázsiai szériákban érdekelt Mumbai Falcons indiai tulajdonosa.

Az első számú érdeklődő azonban a Hitech a német forrás szerint. Az alacsonyabb formulaautós szériákban érdekelt csapatnál az elmúlt években számos Red Bull-junior versenyzett, 2023-ban is a neveléshez tartozó Isack Hadjar és Jak Crawford lesz a két Formula-2-es pilóta. A csapatot korábban Dmitrij Mazepin finanszírozta, Nyikita Mazepin is az istállónál szerepelt a Formula-1-es debütálás előtt, az orosz-ukrán háborút követően azonban ez a kapcsolat megszakadt. A silverstone-i központú csapat a német lap szerint Dubajból kaphat tőkét az ambiciózus projektre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: