DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Verstappen nem aggódik De Vries miatt

Hamarosan megkezdi élete első F1-es szezonját Nyck de Vries, aki korábban másutt már letette a névjegyét. Max Verstappen szerint honfitársának előnyt jelenthet, hogy máshonnan is van tapasztalata.

Bár a Formula-E sorozatában korábban világbajnoki címet szerzett, a Formula-1-ben pedig több csapat autóját is vezethette az előző szezonban, sokáig mégis úgy tűnt, Nyck de Vries számára valószínűleg csak álom marad, hogy bemutatkozhasson a királykategóriában.

Monzában végül tartalékosként kellett a Williams rendelkezésére állnia Alexander Albon egyészségügyi gondjai miatt, szereplése pedig igazán figyelemfelkeltőre sikerült. Többek között ez segítette hozzá ahhoz, hogy idén már az AlphaTauri színeiben teljesítheti pályafutása első F1-es idényét Yuki Tsunoda csapattársaként.

A hollandról a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nemrégiben úgy vélte, tapasztalatának köszönhetően könnyen vezérszerepbe kerülhet a csapaton belül, a szakember nézeteit pedig Max Verstappen is osztotta a Motorsportnak adott interjújában.



„Bizonyos szempontból megértem ezt. Nycknek az elején talán egy kicsit szoknia kell majd a Formula-1-et, de tökéletesen tudja, hogyan kell kezelni egy versenyautót. Nyck szerintem is elég jól érzi a versenygépet és a csapatnak pontosan egy ilyen karakterre van szüksége. Elveszítették Pierre Gaslyt, így szükségük van valakire, aki tapasztalt, és remélhetőleg hamarosan a helyes irányba tereli őket” – mondta el Verstappen.

Nyílt titok volt De Vries érkezése

Verstappen azt is elárulta, hogy házon belül már régóta tudták, szerződtetni akarják tehetséges honfitársát, ő pedig abszolút helyeselte ezt a döntést.

„Természetesen már jóval a Japánban tett bejelentés előtt tudtam, hogy a hír közeleg. Ez egy csodálatos lehetőség a számára. Nagyon sokáig dolgozott ezért, és most itt van ez a lehetőség. Monza után szerintem egyáltalán nem volt vita, ráadásul Helmut az a fajta ember, aki beültet az autóba, ha valami tetszik neki, míg más csapatok gyakran óvatosabbak ennél. Szerintem ez is a Red Bull egyik jó tulajdonsága, Nycket pedig jól ismerem, szóval ez így nagyon szép” – zárta gondolatait a kétszeres világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: